Megint az adófizetők állják a cigányok pénzszórását

A hídvám: 1,6 milliárd.

Egyre nagyobb az esélye annak, hogy az ORÖ részvételével zajlott Híd a munka világába program csúfos kudarca ismét a magyar adófizetők zsebét terhelheti. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a szakmai tevékenység teljes hiányában zajló projekt kifizetéseit ugyan nem állítja le az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), de a programra rendelkezésre álló európai uniós forrást már meg sem kísérelték lehívni.

Ez azt jelenti, hogy a Farkas Flórián nevéhez köthető, csillagászati összegű, 1,6 milliárd forintos pénzszórást a Fidesz a költségvetéssel, tehát a "becsületesen  dolgozó kisemberekkel" (emlékszünk még erre?) fogja benyeletni.

A humántárca márciusban jelentette be, hogy elállt az ORÖ-vel kötött támogatási szerződéstől, egyben jelezte azt is, hogy a szervezetnek a felhasznált teljes összeget vissza kell fizetnie, de a szigor csupán látszólagosnak bizonyult.

Mi is szeretnénk ilyen kedvező feltételekkel törleszteni...

Az Emmi és az ORÖ közt létrejött megállapodás alapján ugyanis a cigány önkormányzatnak a törlesztés első 11 hónapjában mindössze a tartozás alig több mint 3 százalékát kell teljesítenie, összesen 55 millió forintot, azaz havonta ötmilliót. Az utolsó hónapban viszont a teljes fennmaradó összeget ki kellene csengetnie, ami épp olyan irreális, mintha az elsőben kellene. Vagy bármikor.

A szokatlan engedékenység oka valószínűleg az, hogy a kormány abban bízik, ennyi idő alatt csak lecseng az ügy, és szépen stikában, anélkül kenhetik el a dolgot, hogy komolyabb politikai tőkét buknának vele.

Egyik zsebből a másikba - volt, nincs fedezet

Így nem is csoda, hogy az ORÖ vezetésének láthatóan nem áll szándékában kiegyenlíteni a cechet.

A cigány szervezet ugyanis a legutóbbi közgyűlésén átadta a programban vásárolt ingatlanjait az általa létrehozott foglalkoztatási szövetkezetnek. Holott Balogh János elnök a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, a szóban forgó irodák fedezhetik a tartozásuk egy részét.

Noha ő 8-900 millió forintra becsülte az épületek értékét, valójában az ingatlanokra és az eszközökre mindössze 350 millió forintot költöttek a programban. Most azonban ez az ingatlanfedezet is ugrott, ami felveti a kérdést:

Miért nézte tétlenül az Emmi, hogy az ORÖ átadja értékesíthető vagyonának jelentős részét egy másik szervezetnek, ami szintén hozzájuk köthető, ám az adott ügy kapcsán, érintettség hiányában nem számonkérhető.

A pénz nyomát bottal üthetjük, de Flóri azért érinthetetlen marad

A Híd a munka világába program miatt egyébként tavaly május elején a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folytatja ismeretlen személy ellen, ám eredmény ebben az ügyben, csodák csodája, egyelőre nincs (borítékoljuk, hogy nem is lesz).

A NAV az ORÖ esetében június 24-ig hosszabbította meg a nyomozást.

Az ügy kipattanása óta záporoznak a feljelentések, ám Farkas Flórián miniszterelnöki biztosnak – aki a pénzek jelentős részének elköltése idején az ORÖ elnöke volt – úgy tűnik a haja szála sem fog görbülni.