A miniszteri biztos rámutatott: a kormány az Unióban a legmagasabb állatjóléti támogatást biztosítja, ami nagy segítséget nyújthat a sertéstartó gazdáknak a pillanatnyi nehézségek átvészelésében. Idén erre a célra 17,7 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a hízók után 9,1 milliárd forintot kapnak a gazdák, a tavaly bevezetett anyakoca állatjóléti támogatás idei kerete pedig 8,6 milliárd forint - sorolta Horváth István.
Arra a felvetésre, hogy az előző évhez képest változást jelent, hogy a kocatartók csak akkor kapják meg az említett támogatást, ha a kifizetési kérelemhez a Magyar Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége (MSSZT) igazolást ad ki arról, hogy megfelelnek az állatjóléti feltételeknek, Horváth István kiemelte: a tenyészkoca állatjóléti támogatást 2015 márciusában vezette be a kormány, mely juttatás feltétele, hogy a hazai kocatartás átláthatóan és az állatjóléti feltételeknek megfelelően működjön.
Arra a kérdésre, hogy most ezer-, illetve ezerötszáz forintos díjért cserébe állítja ki a szövetség a támogatáshoz szükséges igazolást, elmondta: a tavalyi átmeneti év volt, a kocatartók önbevallással nyilatkoztak arról, hogy hány jószág után kérik a támogatást. Mint mondta: az ezerforintos hozzájárulás, amelyet a szövetség tagjainak kell megfizetni, a 38 580 forintos kocatámogatás csupán 2,6 százaléka. Ezért cserébe a gazdálkodók komplex szolgáltatást kapnak, és így szinte biztos, hogy a kifizetési kérelem rendben bekerül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) rendszerébe - mondta.
Végezetül elmondta: egyes adatok szerint tízezer állattartó mintegy 200 ezer kocát nevel, a múlt évben azonban csupán 566 termelő nyújtott be kifizetési kérelmet, mintegy 214 ezer kocára, ezek a számok is jelzik, hogy nagy a káosz az ágazatban. A januártól kötelezővé tett egyedi tenyészállat-jelölés bevezetése is a sertésstratégia része, amelynek során számos intézkedést hozott a kormány; a leglátványosabb a két lépcsőben bevezetett áfacsökkentés volt, amelynek kedvező hatásai már érezhetők - mutatott rá Horváth István.