Megváltoztatják a szegedi Ságvári-gimnázium nevét

A Jobbik kezdeményezésére megváltoztatják a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának nevét.

Megváltoztatják a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának nevét - idézte Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárának Szabó Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő levelére írt válaszát csütörtöki számában a Délmagyarország.

Rétvári Bence válaszában közölte: a gimnázium új névadóját a helyi közösség szempontjaira tekintettel találják meg.

Az Emmi államtitkára levelében a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalására hivatkozott, amely kimondja, Ságvári Endre neve  a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem ajánljuk, mivel értelmezésünk szerint a 20. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartásához kapcsolható”.

Az államtitkár szerint egy demokratikus ország értékrendje "nemet mond minden totalitárius, népirtó rendszerre, és nem tekinti hőseinek, példaképeinek azokat az embereket, akik diktatúra kiépítésében vagy diktatúra eszméinek terjesztésében játszottak szerepet".

Szávay: Ságvári 100 millió embert halálba küldő kommunizmusért harcolt

Az Alfahír megkereste az ügyben Szávay Istvánt, a Ságvári Gimnázium átnevezését kezdeményező jobbikos képviselőt, aki nemrég egyébként nyílt levélben tételesen cáfolta a balliberális körök által mostanában előszeretettel futtatott Barok Istvánnak, az iskola testnevelés tanárának Ságvárit védelmező érveit.

A Jobbik alelnöke portálunknak elmondta, Ságvári tudatosan, egy embertelen rendszerért, a legalább 100 millió embert halálba küldő kommunizmusért harcolt, mely 1919-ben már gyászos eredménnyel kitombolta magát Magyarországon.

"Egy iskola névadója pedig mindenképp példakép az oda járók számára, nekem pedig meggyőződésem, hogy nem állíthatunk követendő példának tizenéves gyerekek elé a XXI. században egy kommunizmusért küzdő rendőrgyilkost. A szegedi iskolát nem az Ő neve tette naggyá - amit egyébként 1955-ben ráerőszakoltak az intézményre akkori igazgatójának javaslataival és a helyiek akaratával szembemenve - hanem az ott folyó munka minősége, a tanárok és a diákok közössége.

Ez pedig az átnevezés után sem fog megváltozni. A kommunisták azonban 25 évvel a rendszerváltás után már végleg el kellene tűnjenek a közéletből, így köztereink, közintézményeink neveiből is!" - tette hozzá a jobbikos politikus.