Tavasz van, virágot bont a természet, minden évben azonos időben indul a harc a barikádok között arról, mi a jó a méheknek. A kormánylapok pár napon belül a sokadik cikküket közlik, hogy a városban nincs helyük ilyesmiknek, hiába is erőltet az ellenzéki főpolgármester méhlegelőket. Igazából csak a közterek és a városi emberek iránti érzéketlenségét mutatja és a hanyagságát fedi el.
Tavaly azzal nyitotta meg a virágzási szezont a Magyar Nemzet, hogy a balliberális pártérdeket demonstráló méhlegelős terv majd brutális szúnyoginváziót eredményez, dzsumbujjá változtatja az Óbudai-sziget parkját, amit az emberek elkerülnek. „Az óbudaiak népszerű közparkjából Karácsony Gergely főpolgármester és párttársa, Szabó Tímea országgyűlési képviselő a helyi lakosság igényei ellenére – a természet megóvására hivatkozva – olyan új kezelési és látogatási tervet dolgoztak ki, amely távol tarthatja a Hajógyári-sziget rendszeres látogatóit is.”
„Várhatóan idén is gaztenger borítja majd a fővárost”, ez már a lap idei szezonnyitó cikke, hiszen valószínűleg „még kevesebb kaszálást hajt végre a fővárosi önkormányzat idén”. Lényegtelen érv – írja –, hogy megjelent néhány vadvirág a kaszálatlan területeken, mert ezzel együtt megannyi gyomnövény burjánzott el Budapest utcáin és magánkertekben. És bár Karácsony Gergely főpolgármester szerinte képtelen egyetlen épkézláb intézkedést hozni, de munkásságának épp a zöldfelületek elhanyagoltsága a legvitatottabb eleme.
A lap nem győzi eléggé hangsúlyozni a főpolgármester kártékony pusztítását, amely méhlegelők, rovarhotelek és a darázsgarázsok formájában valósul meg.
Budapest vezetésével szemben a harc nagyon is indokolt, derül ki egy másik cikkből, amely a felszín alá is bekukkant. Egyáltalán nem csak a méhekről, hanem náluknál jóval többről van szó. „Budapest libsi vezetése elszántan üldözi az autósokat, dühödten védelmezi az utolsó csenevész bokrot is, van már méhlegelő és állatvédelmi megbízott – mindennek és mindenkinek joga és képviselete van, csak fehér, keresztény, heteroszexuális, jobboldali férfinak lenni nem könnyű, de semmi gond, nincs sértődés, csak leíró jelleggel megállapítjuk” – sorolja a szerző, hogy nem is olyan ártatlan dolog ez a méhlegelősdi.
A Pesti Srácok már-már egy zöldpárt érzékenységével nyúl hozzá a témához, nehogy már elhiggye bárki, hogy Karácsony a méhek pártján áll. „A méhek rendkívül hasznos állatok, sajnos azonban igencsak rájuk járt a rúd az elmúlt években, védelmük tehát rendkívül fontos. Az erdőkben és mezőkön nemcsak a porzást segítik elő, de az általuk készített méz is rendkívül fontos tápanyagnak számít. Hogy az aszfalton mit gyűjtenek össze szerencsétlen méhek, azt nem tudom, ezen pedig 40 tanácsadóval is sokáig lamentálhatott Karácsony Gergely, mire megszületett az ötlet: ne kaszáljuk le a parkokat, az vagy három tanácsadó fizetése évente.”
A balliberális oldal mintha belefáradt volna az évente újraéledő vitába, mert a kormánylapoknak adott dühös válasz, meglepő módon, egy kormánylaptól érkezett. A vidéknek szóló Szabad Föld így replikál a kérdésben: „A méhlegelő – igazán remek név! Ez lenne e repülő csodabogarak csárdája, ahol »belegelhetik« kedvenc táplálékukat: a nektárt, a mézharmatot, a pollent és vizet. Naná, hogy csak kevesen tudják ezt – a »városbéli puhányok, nyavalyások« közül szinte senki –, ezért aztán leginkább viccet fabrikálnak mindebből.” Azután a szerző elmagyarázza a kollégáknak, miért tévednek. „A méhlegelő azért is alkalmas a vidámkodásra, mert messziről (valamint közelről is) pont úgy néz ki, mint egy elhanyagolt, gazos, hogy ne mondjam, parlagfűvel dúsan ellátott gizgaz. A városi ember szemében az ápolt park és a pázsit helyett vagy helyén megjelenő burjánzó gyom és dudva – legalábbis homlokráncolásra adhat okot.”
Azután átkozódás helyett megszólaltatja Bajor Zoltánt, a Főkert természetvédelmi és erdőkezelési osztályának vezetőjét, akinek megengedi, hogy más, külföldi nagyvárosok példáján keresztül magyarázza a lényeget. „Szerencsére csak a fővárosban már majd’ három tucat helyen létezik méhlegelő. Az akció tavaly indult Vadvirágos Budapest néven, akkor 28, átlagosan egy-egy hektárnyi mintaterülettel kezdtünk, ezek száma idén néggyel nőtt. Méhlegelő működik például a fővárosban a Tabánban, a BAH-csomópontban, az Óbudai-szigeten, de az Országzászló melletti parkban, sőt a Könyves Kálmán körút–Soroksári út–Mester utca közötti szakasz rézsűjén is. Hatásukra már egy év alatt megsokszorozódott a növények és az állatok száma a vadvirágos réteken: 2-5-szörösére nőtt az élővilág” – így a főkerti szakember.
Mindez persze nem elég, a hetilap végül az agrárminiszterrel pörköl oda a kormánypárti »városbéli puhányoknak és nyavalyásoknak«: „A városok megfelelő élőhelyet nyújtanak a méheknek, parkok, fasorok, út menti virágágyások, virágládák biztosítják a folyamatos nektárforrást. Dr. Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium épületének tetején elhelyezett kaptárakba telepített krajnai méhcsaládot. A miniszteriális kaptárban 50-60 ezer méhegyed dolgozik.” Nagy Istvánról ugyanis senki nem venné a bátorságot, hogy szóljon neki, jobb lenne, ha abbahagyná ezt a városi méhészkedést, mert egyébként is nagyon szerény a teljesítménye.
Címlapkép: Méhlegelő feliratú tábla jelzi a Gizella sétányon, a Ferencvárosi Duna-parton, hogy a területen mézelő és virágport adó, a méhek táplálékául szolgáló évelő és egynyári virágok vannak. (MTVA/Bizományosi: Róka László)