Mesterséges intelligencia segített megalkotni a receptjét egy új, citrusos IPA sörnek, amely a Deeper nevet kapta svájci készítőitől - írja az MTI.
"Nagyon izgalmas és nagyon gyümölcsös"
- írta le az új főzetet Adrian Minnig, annak a kisüzemi sörfőzdének, az MNBrew-nak a szakértője, amely a Luzerni Alkalmazott Tudományi és Művészeti Egyetem (HSLU) kutatóival, valamint a Jaywalker Digital szoftvercéggel együttműködve készítette el az első mesterségesintelligencia-alapú sört Svájcban.
A sört emberi kéz készítette, de a receptjét a HSLU szakemberei által kifejlesztett mesterséges intelligencia, a Brauer AI alkotta meg.
A folyamat első lépéseként egy ember vagy a mesterséges intelligencia kiválaszt egy sörfajtát, például indian pale ale- (IPA) vagy búzasör.
A digitális segítő ezután átfésül egy 157 ezer nemzetközi sörreceptet tartalmazó adatbázist, minták után kutatva a receptekben, majd javaslatokat tesz új sörreceptekre, egyebek között a maláta arányának és a komló főzési idejének megadásával.
A kutatóknak nem áll szándékukban az algoritmusukkal kiszorítani az embereket a sörfőzésből, épp ellenkezőleg, a projektből azt a tanulságot vonták le, hogy a legjobb eredmény ember és gép együttműködésével érhető el.