Eldördült a startpisztoly, most már valóban hivatalos, hogy
2026. április 12-én, vasárnap
a szavazóurnákhoz járulunk, hogy újabb négy évre megválasszuk a minket képviselő honatyákat vagy épp a többi választópolgár megszavazza a Vezére gombnyomógépeként működő mamelukjait (a megfelelő aláhúzandó). Sulyok Tamás döntése nem okozott meglepetést: az országgyűlési választást áprilisban vagy májusban vasárnapi napon kell megtartani, és nem eshet ünnepnapra. Mivel április első hétvégéje húsvét, és a szokás a lehető legkorábbi időpontra kiírni a voksolást, így az államfő az egyébként már korábban is belengetett április 12-i időpontot választotta.
A rend kedvéért álljon itt néhány technikai tudnivaló:
– február 3-ától lehet bejelenteni a jelölő szervezeteket (párt vagy országos nemzetiségi önkormányzat),
– a választók a különféle kérelmeiket (átjelentkezés, külképviseleti szavazás, mozgóurna) február 5-étől igényelhetik,
– a kampányidőszak, így az ajánlásgyűjtés február 21-én kezdődik,
– a külhoni magyarok március 18-ig kérhetik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékébe.
A szavazás a szokott időben, tehát reggel 6 órától este 19 óráig fog tartani.
Azt már szinte le sem kell írnunk, hogy
mindenkit arra biztatunk, vegyen részt a voksoláson!
Persze, ilyenkor jön az a mantra, hogy majd helyettünk az aluliskolázottak/agymosottak/szektások/szemellenzősök/kilókrumpliértmegvásároltak stb. döntenek, mert úgyis ők vannak többen, de ha mi magunk nem élünk a választójogunkkal, akkor a fenti gondolatmenetnek még legitimitást is adunk.
Igen, lehet, sőt kell is kritizálni a választási rendszert, kezdve a „győzteskompenzáció” elnevezésű szörnyszülöttől egész odáig, hogy ha egy gyergyói és egy kiskunsági magyar például egyaránt Liverpoolban dolgozik, utóbbinak át kell szambáznia a londoni nagykövetségre szavazni, míg a másik voksolhat levélben is. És igen, az is jogos felvetés, hogy aki nem volt képes az alapfokú köznevelést elvégezni (ez a gyakorlatban nyolc általánost jelent, de lehetnek olyan idős honfitársaink, akiknél négy elemiről van szó), az dönthet-e felelősen az ország sorsáról.
Ezek közpolitikai viták, jó lett volna bevezetésük előtt érdemi társadalmi és szakmai vitát lefolytatni.
És persze a legfontosabb kérdés:
kire is szavazzunk?
Akarunk-e újabb kétharmadot? Esetleg akarunk-e egy másik összetételű kétharmadot? Láttuk, tizenhat év alatt hányszor és hányszor éltek vissza a példátlan választói felhatalmazással, olyannyira, hogy ma már gyakorlatilag olyan szintű rendeleti kormányzás folyik, amire Kádár János is elismerően csettintene.
Akarunk-e kisebb pártokat a parlamentbe? Ha igen, akkor új arcokat? De ők még nem ismerik a csíziót – jön az ellenérv. Maradjunk a régi, ismert arcoknál? Lejáratódtak – hangzik a másik ellenérv.
Akárhogy is alakul, április 13-án nem lesz apokalipszis. Akárki is alakíthat kormányt a tavasz folyamán,
a nap április 13-án, hétfőn is fel fog kelni, az emberek elmennek dolgozni vagy épp iskolába, az élet menni fog tovább.
Az pedig, hogy kik ülhetnek a bársonyszékbe, a választók közös bölcsességén vagy épp nem bölcs voltán múlik.
Ehhez ki-ki egy egyéni és egy listás vokssal járulhat hozzá. Tegyünk így!