Az otthoni energiatároló nem luxuscikk, és nem is hobbiprojekt. A szaldóelszámolás kivezetése után ez jelenti az egyetlen észszerű eszközt arra, hogy a napközben megtermelt, de el nem használt villamos energiát a családok ne áron alul kényszerüljenek betáplálni a hálózatba, hanem este, saját maguk hasznosíthassák. Az energiatároló a valódi függetlenséget, a csökkenő villanyszámlát és a korábbi beruházások értelmét jelentené.
Sokan a kormánypárti ígéretekben bízva ajánlatokat kértek, egyeztettek a kivitelezőkkel, regisztráltak és komoly pénzeket, időt áldoztak a pályázatok előkészítésére. Ehhez képest az első ütem március 15-i lezárását követően másnap, március 16-án azonnal felfüggesztették a második ütemet. Azóta sem új kérelmet benyújtani, sem a megkezdetteket véglegesíteni nem lehet.
Ellentmondás a miniszteri székekben: beszélni könnyű róla
A helyzetet még furcsábbá és érthetetlenebbé teszi a Tisza-kormány energetikai miniszterének, Kapitány Istvánnak a fellépése. A miniszter nyilatkozataiban, beszédeiben és videóiban fáradhatatlanul hangsúlyozza az energiatárolás kulcsszerepét. Rendíthetetlenül érvel amellett, hogy a tárolókapacitás a hálózatbiztonság, az energiaszuverenitás és az alacsonyabb energiaárak záloga, nem mellesleg emlékeztetve arra a nemzetközi vállalásra, miszerint 2028-ig 700 megawatt új tárolókapacitást kell kiépíteni.
Ha az energiatárolás a miniszter úr szerint is nemzeti és stratégiájában elengedhetetlen kérdés, akkor miért éppen a lakossági szektort segítő programot állították le?
Különösen visszás ez a halogatás most, hogy a Tisza-kormány történelmi sikerként hirdeti a 16,4 milliárd eurós (közel 6000 milliárd forintos) uniós forráskeret kiszabadítását, amelyből több mint 500 milliárd forintot már be is jelentettek hálózatfejlesztésre és okosmérőkre.
Adódik a jogos kérdés: Ha a szolgáltatókra és a rendszerirányítók óriáscégeire jutnak százmilliárdok, miért pont a saját pénzüket kockáztató magyar családokra nem jut forrás?
Az energiaszuverenitás ne maradjon kampányszlogen
A zöldfordulat és az energiaszuverenitás nem merülhet ki látványos miniszteri beszédekben és konferencia-előadásokban. Ez a mindennapi megélhetés, a vidéki kis- és középcsaládok, valamint az ötezer fő alatti települések lakóinak húsba vágó kérdése.
A kormányzatnak és Kapitány István miniszternek végre egyenes és világos válaszokat kell adnia a magyar társadalomnak:
- Mikor oldják fel az Otthoni Energiatároló Program második ütemének felfüggesztését?
- Mikor hozzák meg a döntéseket a már benyújtott, előkészített pályázatokról?
- Mekkora összeget biztosítanak a program folytatására az uniós energetikai forrásokból?
- Miért hagyták magukra azokat a szaldóelszámolásból kikerülő családokat, akiknek elsőként ígértek segítséget?
A választások előtt könnyű volt támogatásokról, zöldáttörésről és családi energiabiztonságról beszélni. Eljött az idő, amikor a szavakat tetteknek kell követniük. A napelemes magyar családok nem újabb PR-videókra, miniszteri szónoklatokra és határozatlan idejű moratóriumokra vágynak, hanem feloldott zárlatra, elbírált pályázatokra és meginduló kivitelezésekre.