Milliárdokat buknak a szegedi családok

A Jobbik politikusa megígérte: ha a nemzeti párt kormányra kerül, visszaadják a szegedieknek a távhőszolgáltatást.

A nemzeti párt képviselője a szegedma.hu-nak mondta el véleményét a Szegedi Hőszolgáltató (SzeHő) ügyével kapcsolatban.
 
Mint korábban megírtuk, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal április 16-i hatállyal visszavonta a Szegedi Hőszolgáltató Kft. távhőengedélyét, és a szolgáltatás végzésére kijelölte a városi ingatlankezelőt, az IKV Zrt.-t.
 
Azonban az ingatlankezelő - számos okból - alkalmatlan erre a feladatra, ez a Tóth Péterrel minap készített interjúnkból is kiderült.
 
Az Alfahír-nek többek közt elmondta:
az IKV Zrt. képtelen ezt a tevékenységet ellátni és ezzel komoly bajba tudja sodorni a szegedi fogyasztókat. A cég 4200 önkormányzati bérlakás és több száz üzlethelyiség bérbeadásával foglalkozik, amiből 800 millió forintos kintlévőséget halmozott fel. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a Botka László polgármester által vezetett MSZP megszavazta, hogy a következő öt év során 25 százalékkal kell emelni a lakások bérleti díját. Az IKV Zrt. Szeged legproblémásabb önkormányzati tulajdonú cége, az átláthatóságra tett javaslatainkat hol az MSZP söpörte le, hol a Fidesz, hol meg az MSZP-Fidesz nagykoalícióban.
A nemzeti párt szegedi vezetője ugyanakkor egy másik kockázatra is felhívta a város lakóinak figyelmét: gondot jelent az is, hogy a város el fogja bukni az állami gázártámogatást, melyre a hőszolgáltató eddig jogosult volt, az IKV Zrt. azonban már nem. A gázártámogatás megszűnése pedig vélhetően a szegediek számláin is tapasztalható lesz majd.
 
A szegedma.hu idézi a képviselőt: Becsléseink szerint 3-4 milliárd forintos veszteséget okozhat ez a szegedieknek. Az őszi fűtési szezon kezdetétől komoly gondot jelent majd a gázártámogatás elvesztése a 28 ezer szegedi háztartásnak.
 
A képviselő azt is elárulta, hogy sejtése szerint az ügy hátterében egy elszámolási vita lehet a Fidesz és az MSZP között, holott korábban két alkalommal is együttesen döntöttek a cég támogatásáról: 2012 februárjában és 2013 decemberében is egymilliárdos tagi kölcsönt nyújtottak a hőszolgáltatónak.
 
Tóth Péter nem felejtett el kitérni arra sem, hogy a Jobbik hatalomra jutása esetén az országban mindenhol visszaszerzi az elmúlt 25 évben kiprivatizált lakossági energia szolgáltatást nyújtó cégeket. A nemzeti párt ezt teszi majd Szegeden is - ígérte meg a politikus.