Most végre figyelmeztet az Útinform a porviharra az M1-esen

Most végre figyelmeztet az Útinform a porviharra az M1-esen

Az autósoktól azt kérik, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést.

Erős, viharos széllökésekre és porviharok miatt lecsökkenő látótávolságra figyelmeztetett szerdán az Útinfom a honlapján.

Azt írták, erős, viharos széllökésekre kell számítani elsősorban a Dunántúlon, főként a Badacsonyban és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

A viharos erejű szél sok helyen hordja és viszi a homokot vagy a port, porvihart kavarva, így a látótávolság is lecsökkenhet a közutakon - hívták fel a figyelmet.

Megjegyezték: a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon, illetve a mellékutakon bárhol lehet letöredezett faágakra vagy kidőlt fákra számítani.

Az Útinform azt kérte az útra kelőktől, vezessenek kellő figyelemmel.

Arról is írnak, hogy

viharos erejű széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán a 102-es és 103-as kilométer közötti szakaszon, Nagyszentjános és Bőny térségében.

A közlés szerint erre táblák is felhívják a figyelmet,

az autósoktól azt kérik, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést.

Az Útinform jelezte azt is, erős, néhol viharos széllökésekre kell számítani a Dunántúlon, főként a Balaton nyugati medencéjében és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Azt írták, a viharos erejű szél sok helyen hordja a homokot és a port, ezzel porvihart kavarva, így a látótávolság hirtelen akár 50 méter alá is csökkenhet. Ilyen területre érve lassítsanak és használják a vészvillogót! - javasolták.

(MTI)

Címlapkép: Kiégett és sérült gépjárművek az M1-es autópályán Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én - MTI/Lakatos Péter