Hogy a Fidesz-kormány korrupt, az lassan már annyira evidens tény lesz, mint a gravitáció, vagy a Föld gömbölyűsége (bár a híres rapper, B.O.B állítólag már cáfolta ezt is). Az idei felmérések szerint már a kormánypárti szavazók többsége sem tartja tisztességesnek Orbánékat. Mégis, töretlenül ők maradtak a legnépszerűbb politikai erő. És ennek nem csak a migrációs válság 101%-os kommunikációs kiaknázása az oka. Hanem az is, hogy a legtöbben csak legyintenek, és azt mondják:
úgyis mindenki lop, és ezek legalább nem árulják el az országot, nem akarnak idegeneket telepíteni ide.
A menekültügyi alkuról szóló híresztelések azonban éles fényt vetnek rá, hogy ez a képlet sajnos nem ennyire egyszerű.
A Magyar Nemzet friss, ropogós értesülése szerint
Orbánék készek „konstruktívabban viszonyulni a menekültkérdéshez”, sőt „bizonyos felajánlásokat is tenni”,
ha Merkel mutti segít elsikálni Brüsszelben a Paks II, és a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházások korrupciógyanús közbeszerzései körüli balhét. Magyarország ellen ugyanis mindkét ügyben kötelezettségszegési eljárás folyik, amelynek nagyon komoly, több százmillió, akár milliárd eurós bírság is lehet a vége. Nem beszélve a történet politikai következményeiről, hiszen ebben az esetben a Fidesznek uniós papírja volna arról, hogy lop. Az meg még akkor is, ha kínos, ha az átlag magyar ember lelkében – amúgy teljes joggal – az Unió bizalmi indexe valahol a Tesco gazdaságos vodka és a Tengerész ital között mozog.
Orbánék engednek kvóta-ügyben, ha elsikálják a korrupciós ügyeiket Brüsszelben?
Huszonegy komoly következményekkel fenyegető uniós kötelezettségszegési eljárás van folyamatban hazánkkal szemben, ezek közük kettő miatt főhet igazán a kormány feje. Paks II, illetve a Budapest-Belgrád vasútvonal közbeszerzési eljárásai nem felelnek meg az EU szabályainak, így Brüsszel mindkét esetben eljárást indított, a sajtó korrupciógyanút emleget. A Magyar Nemzet szerint azonban kínálkozik egy egérút: Németország segít elsikálni az ügyet.
Ha tehát a hír igaz, akkor a helyzet az, hogy a kormányt csúnyán megzsarolták:
vagy becsicskul kvóta-ügyben, és mondjuk „önkéntes felajánlásként” befogad egy bizonyos számú migránst – vagy fejére borítják a sokmilliárdos korrupcióval teli szaros bilit.
Nem tudhatjuk biztosan, hogy ilyen ajánlat érkezett-e (bár, ha a Német Külpolitikai Társaság elemzője „sem cáfolni, sem megerősíteni” nem kívánja a pletykát, akkor azért az a haraszt nem zöröghet teljesen hiába), és azt sem, hogy Orbánék végül elfogadják-e. A sztori azonban így is nagyon tanulságos. S, ha nem igaz, akkor az csak azt jelenti, hogy nyertünk némi időt pár dolog végig gondolására.
Lassan kezdenek ugyanis körvonalazódni a külfölddel szemben (nagyon helyesen) harcos szuverenista, befelé viszont agresszív gátlástalansággal gazdasági birodalmat építő, velejéig korrupt politika határai. Szögezzünk le valamit: olyan, hogy a hatalom nem lop, soha a büdös életben nem lesz, és józan politikai erő ezt nem is tűzheti célul, legfeljebb a kampányjelszavak szintjén. De, hogy mennyit, mennyiből és hogyan nyúlnak le, az piszkosul nem mindegy. Ha valaki túl sokat nyúl le, túl kevésből, és túl pofátlanul, az nem csak azért baj, mert tönkre teszi az országot, nem csak azért, mert így duplájába kerül egy-egy beruházás, és nem is azért, mert ez az arcátlanság minden jóérzésű ember kezét ökölbe szorítja. Ez mind igaz, de nem ez a legveszélyesebb.
Hanem az, hogy, aki rengeteget lop, és ezt nagyon nyilvánvalóan teszi, azt egyrészt könnyű tetten érni, másrészt, mivel hatalmas összegekről van szó, mind egzisztenciális, mind büntetőjogi értelemben irgalmatlanul nagy tétben játszik. Az ilyen vezető semmilyen körülmények között nem engedheti meg magának a nyilvános lebukás veszélyét. Ezért aztán,
aki tud a svindliről, az könnyen zsarolhatja.
Ha ez éppen egy idegen hatalom, akkor a hallgatásért könnyen kérheti azt is, hogy mondjon le saját hazája érdekeinek következetes képviseletéről. És az így megszorongatott politikus igen jó eséllyel engedni is fog. Nem feltétlenül azért, mert gyárilag hitvány hazaáruló lenne. Lehet, hogy álmatlan éjszakákon át forgolódik, lehet, hogy titokban este a tükör előtt szembe köpi magát, sőt még azzal is megpróbálkozhat, hogy az adott szorongató keretek között minimalizálja a megalkuvást.
De többé már nem a maga ura. És így az az ország, az a nemzet sem az, amelynek élén áll.
A korrupciótól így lehet egy nem is olyan bonyolult lólépésben eljutni az árulásig. Mert egy országot nem lehet egyszerre kifosztani és megvédeni. Ameddig a rablók házon belül vannak, hiába szerelünk akárhány reteszt is az ajtóra, nem leszünk biztonságban.
A tolvaj nem védhet meg a betörőtől.
Ameddig ezt a leckét nem tanuljuk meg, újra, meg újra meg fog rabolni minket a történelem.