Újságíróknak nyilatkozva elmondta: az iraki különleges alakulatok felszabadították mindazokat a kelet-moszuli területeket az Iszlám Állam uralma alól, amelyek elfoglalásával megbízták őket. Hozzáfűzte: csapatai ellenőrzik a várost észak-déli irányban átszelő Tigris folyó keleti partját, ugyanakkor Moszul néhány északkeleti negyedében, ahova a dzsihadisták beásták magukat, még mindig összecsapások folynak.
Az altábornagy úgy ítélte meg, hogy az iraki katonák "példa nélküli" sikert arattak.
A kormányerők októberben indították offenzívájukat a dzsihadista szervezet utolsó iraki fellegvárának felszabadítására. Moszult az Iszlám Állam 2014 nyarán foglalta el.
Nagy fegyvertényt hajtott végre az iraki hadsereg
A kormánycsapatok szinte teljes ellenőrzésük alá vonták Moszul keleti részét - jelentette be szerdán Tálib Sagáti altábornagy, az iraki terrorellenes erők vezetője az észak-iraki nagyvárosban.