Nem Brexit, de a szigetország kizárva

Nem Brexit, de a szigetország kizárva

Hollandiát követően Belgium és Ausztria is úgy döntött vasárnap, hogy nem enged be utasszállító repülőgépeket az Egyesült Királyságból, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbiaknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel. Olaszország ugyanilyen tilalmat tervez.

Hollandia legalább december 31-ig nem fogad repülőket brit területekről, Belgium egyelőre csupán 24 órára – vasárnap éjféltől kezdődőn – vezeti be a tilalmat, ugyanakkor leállította a vasúti forgalmat is brit viszonylatban.

Ausztria szintén bejelentette, hogy nem engedi brit repülők leszállását légikikötőiben, ám a tilalom kezdetének időpontja még nem ismert.

Németországban egyelőre még csak fontolgatják, hogy mit tegyenek.

Csehország nem állította le a légiforgalmat az Egyesült Királyságból, viszont máris szigorított az onnan érkezőkre vonatkozó karantén szabályain.

A spanyol kormány az Európai Bizottsághoz fordult iránymutatásért. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnapi közlése szerint a fertőzőbb vírustörzset már szeptemberben azonosították Anglia délkeleti részén, és ugyanez a kórokozó felbukkant Dániában – eddig kilenc esetben –, továbbá Hollandiában és Ausztráliában is – mindegyikben egy-egy betegnél regisztrálták.

Maria Van Kerkhove, a WHO COVID-19-cel foglalkozó technikai csoportjának vezetője, a brit BBC médiának azt mondta, hogy már folynak a kutatóvizsgálatok az új vírustörzs tulajdonságainak feltárására.

Minél hosszabb ideig tart egy járvány, a vírusnak annál több lehetősége van a változásra. Ezért azonnal meg kell tennünk mindent a ragály terjedése ellen, mert így szűkíthetjük a kórokozó változási lehetőségeit

– mondta a szakember.

A WHO egyébként vasárnap délután felszólította az európai országokat, hogy szigorítsanak a járvány terjedése elleni intézkedéseiken.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a Londonban és Anglia délkeleti részén keringő vírus akár 70 százalékkal fertőzőbb lehet, mint az eddigiek.

Koronavírus: Angliában ismét szigorítanak

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírus-törzs jelent meg - közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Szakemberek szerint ugyanakkor egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.

(MTI)