Mint látható, a politikai helyzet változásával, és a Jobbik erősödésével új szelek fújnak: megkezdődött az értelmiségi nyomásgyakorlás, amelynek célja, hogy a régi pártok hatalmi érdekeiket félretéve, kiegyezve egymással biztosítsák a hatalmukat, amelyet már a Jobbiktól kell félteniük.
"Könyvemben ellenzék alatt végig a balliberális oldal pártjait és azok szellemi holdudvarát értem. Szándékosan nem beszélek a Jobbikról, amelyről mellesleg cégünk elemzői már írtak egy nagy tanulmányt, és idén tavasszal külön is írunk majd erről a pártól. Nem azért maradt tehát ki a Jobbik ebből az elemzésből, mert nem látom, milyen emelkedésen ment keresztül az elmúlt évben, hanem azért, mert szerintem ma a Fidesz és a balliberális ellenzék küzdelme a meghatározó. Hiába van a Jobbiknak több képviselője, mint a balliberális kis pártoknak együtt, a Jobbiknak nincs meg az a szellemi ereje, ami a balliberális oldalnak - írja Csimzadia.
Ahol pedig van szellemi erő – és ehhez megfelelő kulturális és médiaháttér –, ott keresendő a valódi ellenfél. Nem véletlen, hogy kétharmad ide vagy oda, ez a szellemi hátország alakítja ma is Magyarország nyelvezetét, gondoljunk például a diktatúra, a fasizmus vagy az önkényuralom szavakra. És miközben kétségtelen, hogy ezek égbekiáltó (és sokszor teljesen igazságtalan) kritikák, könyvem mégis azt állítja, hogy ennek az ellenzéknek és ennek a jobboldalnak kell valamikor, ha nem is a közeli jövőben, megtalálni egymás felé az utat. Ez szerintem a magyar demokrácia egyik kulcskérdése. Egyszer el kell érnünk oda, hogy akik ma kölcsönösen utálják egymást, egyszer belássák: ennek így semmi értelme, mert akármelyikük is van hatalmon, a másik folyton be fog tartani neki."
Csizmadia eljut odáig, hogy bizony egy "nagykoalíciónak" (a kérdés az, ebben a koalícióban kik a "nagyok": az apró pártokra hullott baloldal? - a szerk.) csak előnyei vannak:
"Hátrányokról azért nehéz beszélni, mert Magyarországon emberemlékezet óta nem próbálkoztak ilyesmivel. A nyugati kísérletekben az szokott felmerülni ellenérvként, hogy ha túl sok mindenki benne van egy nagykoalícióban, akkor az egész elit elhasználódhat, és nem marad életképes alternatíva. De bár csak ott tartanánk, hogy a hátrányokról kelljen beszélni.
Szerintem inkább azon kéne tűnődnünk, hogyan akarjuk elérni a politika, illetve a demokrácia minőségének javulását. A mai ellenzék erre azt a választ adja, hogy el kell zavarni a mai kormányt. A mai kormány pedig azt, hogy távol kell tartani a hatalomtól a szerinte harmatgyenge ellenzéket. Ezek azonban felszínes – ámbár a maguk szempontjából logikus – válaszok. Egyik esetben sem javul a demokrácia minősége, ellenben a harci láz a tetőfokon ég majd. Engem viszont az izgat, hogy „megtörhető-e” a harci lázak váltógazdálkodása. Ezért fontos nekem az együttműködésről és a nagykoalícióról gondolkodni, sőt ezek érdekében mozgalmat szervezni."
Régi vágya már ez a "rendszerváltó" elitnek. Láthatóan meg is kezdődött a nyomásgyakorlás, hiszen az eddig békés, nyugalmas, jól kiszámítható politikai váltógazdálkodás a Jobbik erősödésével veszélybe került.