Úgy tűnik, hivatalosan is dübörög a Fidesz kampánya, és egy újabb - a NER tizenkettedik évében egyáltalán nem meglepő - visszás esetre derült fény. Rig Lajos, Veszprém megye 3. számú választókerületének jobbikos országgyűlési képviselője közösségi oldalán írt arról, hogy miközben neki tisztességes, lelkes aktivisták szórják a kiadványai többségét,
addig a Fidesz ismét kihasználja a leginkább kiszolgáltatottakat.
Történt ugyanis, hogy közmunkásokat vontak be a kormánypártok kampányába Zalahápon, minden bizonnyal akaratuk ellenére.
Posztjában kiemelte, így működik a Fidesz által kiépített, megfélemlítésre épülő hűbéri rendszer.
- fogalmazott.
Felhívtuk telefonon a Jobbik mentőápolóként is önkénteskedő politikusát, aki lapunknak elmondta,
zalahalápi lakosok keresték meg azzal, hogy hivatali dolgozók, közmunkások a fideszes jelölt, Navracsics Tibor helyi lakossági fórumának fénymásolt meghívóit szórták ki.
Rig ezután autóba ült, és a helyszínre látogatva éppen tetten érte akció közben a közmunkásokat, akiket le is videózott.
A felvételen hallható, ahogy elmondják neki, hogy
A magyar néppárt politikusa ezt követően bement a polgármesteri hivatalba, és egy ott dolgozótól az iránt érdeklődött, hogy ki adott erre utasítást, azonban a hivatal munkatársa nem tudott neki erre választ adni. Innentől fogva viszont már tudta, hogy a polgármester volt az.
"Kértem, hogy fotózzák be ezt a lapot, hogy jelenteni tudjam a Nemzeti Választási Bizottság felé, illetve ha bármi problémájuk adódik a közmunkásoknak ebből, akkor még nagyobb baj lesz, hiszen őket semmilyen hátrány nem érheti emiatt, ők csak egy utasítást hajtottak végre"
- fogalmazott Rig Lajos, hozzátéve, véleménye szerint szörnyű, hogy egy független polgármester ilyen utasítást adhatott.
Az ellenzéki politikus friss posztjában azt írja, elég volt az urambátyámból!
"Egy szabadabb Magyarország eljöveteléért dolgozom, ahol elindul végre a modernkori feudalizmus lebontása és nem a félelem, illetve az egymástól való függés határozza meg a mindennapjainkat. "Ahol a közmunkás nem retteg a polgármestertől, hogy elveszíti a munkáját, illetve a polgármester nem retteg többé a helyi „kiskirálytól”, hogy nem kap pályázati forrást a települése, ha nem fogad neki hűséget, vagy nem gyűjt össze megfelelő számú aláírást".
Számomra minden ember, minden település egyenlő és ezután sem fogok elvárni semmit a tisztességes képviseletükért cserébe! - zárta bejegyzését.
Rig Lajos ismét pert nyert a Magyar Nemzettel szemben: fizetett is a kormánypropaganda
"A Jobbik tapolcai országgyűlési képviselőjéről több tucatszor írta le a kormány szolgálatába szegődött propaganda, hogy egy korábbi választási kampányát a DK és Czeglédy Csaba pénzelte. Rig Lajos ezek mellett egy alkalommal sem ment el szó nélkül, a hazugság miatt minden esetben perelt, és nyert is.