Védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH) a mostanra szállóigévé vált és mémek tömegének alapját képző „Gondolom, nem gyalog” kifejezésre a Talentis Group Zrt. – írja a G7.

A leggazdagabb magyart a 444 kapta mikrofonvégre az Bajnokok Ligája idei döntője előtt. A felcsúti gázszerelő-oligarcha Budaörsről magánhelikopterrel ment a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan magánrepülő vitte Münchenbe. Itt hangzott el a mivel érkezett kérdésre a mémmé vált mondat:
„Gondolom, nem gyalog!”
(Az alábbi videóban 0:30-tól látható.)
A mondat akkorát ment, hogy például a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, a Dorko vagy épp a kocsi.hu is ezzel hirdette saját termékét vagy szolgáltatását.
De ennek – úgy tűnik – vége, ugyanis ha az SZNTH rábólint a Mészáros-cég védjegykérelmére, akkor az a benyújtás napjára visszamenőleges hatállyal megtiltja a szlogen üzleti célú felhasználását. „A hivatal valószínűleg probléma nélkül bejegyzi majd a védjegyet, ennek ugyanis nincs törvényi gátja” – mondta a G7-nek Pintz György szabadalmi ügyvivő, aki hozzátette, a folyamat várhatóan a jövő év elejére fut végig.
A védettség
nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet majd idézni Mészáros Lőrinc legendás mondatát,
üzleti célokra azonban csak nagyon korlátozottan lehet a jövőben használni. Azoknál a termékköröknél pedig, amelyekre a kérelmet beadták, egyáltalán nem – mondta a lapnak a szakértő. Kivétel nagyon kevés van – fűzte hozzá. Ilyen például, ha valaki csupán jóhiszeműen, szolgáltatása leíró jellemzőjeként használja a szókapcsolatot, akkor az ellen nem léphet fel sikerrel a védjegyjogosult.
Valószínűleg Mészáros Lőrinc épp az ilyen üzleti célú felhasználást szeretné megakadályozni.
Ha valaki jogosulatlanul használ védjegyoltalom alá eső kifejezést, az mehet a bíróságra.
Gondolom, nem gyalog...
