A labdarúgó Eb-nek jóval rövidebb múltja van, mint a világbajnokságnak. Az 1972-es mindössze a negyedik kontinensviadal volt. A mostani 24-gyel szemben akkor még csak
mindössze négy csapat utazhatott ki
a tornának otthont adó Belgiumba. A csoportköröket ugyanis még 1970-71-ben lejátszották, és a negyeddöntőkre is még előzetesen sor került.
Az országokat nyolc csoportba osztották, mindegyikben négy-négy válogatott volt. Magyarország Bulgáriával, Norvégiával és Franciaországgal küzdött meg oda-visszavágós rendszerben a továbbjutásért, amely csak a csoportelsők kiváltsága volt. Miután válogatottunk sikeresen végigverekedte magát az első szűrőn, következett a negyeddöntő.
Méghozzá nem mással, mint
az ősi rivális Romániával.
A küzdelemnek messze nem csak az Eb-re való kijutás volt a tétje. Az erdélyi magyarság hatalmas szeretettel várta a válogatottat, amikor a meccs előtt felzendült a Himnusz, maximumra tekerték a rádiókat. Jóformán ez volt az egyetlen alkalom, amikor félelem nélkül énekelhették nemzeti imádságunkat. Kű Lajos néhány évvel ezelőtt így emlékezett vissza a bukaresti meccsre:
A mérkőzés előtt szokás szerint taktikai értekezlet zajlott, amikor kopogtak az öltöző ajtaján. Hárman léptek be, egy hölgy vezette a különítményt és megszólította a szövetségi kapitányt: Illovszky úr! Erdélyből jöttünk, legyen szíves megengedni, hogy néhány mondatot szóljunk a meccs előtt. (...) Sok minden elképzelhető ezen a bukaresti meccsen, de az nem, hogy a magyar válogatott vereséget szenved. Erdélyben két és félmillió magyar nézi és hallgatja a közvetítést. Minden ház ajtaja és ablaka tárva nyitva van, teljes hangerőn szól a himnusz a meccs előtt. A mindenható Istenre kérem magukat, hogy ne okozzanak nekünk csalódást. (...) Ezen gondolatokkal lépjenek pályára, tegyenek boldoggá és büszkévé minket!
Elvileg itt is két meccset játszottak volna – ám a küzdelem a vártnál is keményebbnek bizonyult. Budapesten 1-1, Bukarestben 2-2 lett az eredmény. Így szükség volt egy harmadik mérkőzésre, amit semleges helyszínen, Belgrádban tartottak meg. Itt már 2-1-re, egy drámai meccsen, Szőke István 89-ik percben belőtt góljával a mieink diadalmaskodtak. Tehát a magyarok utazhattak Belgiumba.
A mai rendszerhez képest érdekes az is, hogy négy évtizeddel ezelőtt az Európa-bajnokság helyszíne nem pályázásos rendszerben dőlt el. A négy, részvételi jogot kiharcoló ország közül
sorsolással döntötték el,
melyik adjon otthont a tornának. (A matematikai esélyt tekintve tehát valószínűleg ekkor álltunk a legközelebb az EB rendezéshez). A szerencse végül Belgiumnak kedvezett, így a nyugat-német, a szovjet, és a magyar válogatott hozzájuk utazott 1972 nyarán. Az egész rendezvény mindössze négy napon át 14-től 18-ig tartott.
A magyar játékosok azonban sajnos a Vasfüggöny mögött hagyták a szerencséjüket. A szovjetektől a második félidő elején kaptunk egy gólt, ami után Gécziék minden igyekezetük ellenére sem tudtak egyenlíteni. A következő mérkőzést a bronzéremért játszottunk Belgiummal. A vörös ördögök Roul Lambert találatával szerezték meg a vezetést a 24-ik percben. A második gól sokkolóan hamar, négy perccel később érkezett a csapatkapitány Paul Van Himst lábából. Az 53-ik percben Kű Lajos tizenegyesből szépített, de ez a meccs kimenetelén már nem változtatott. Az Eb-t egyébként végül az NSZK nyerte 3-0-ra verve a Szovjetuniót.
A magyar válogatott 1972-ben így is
Európa negyedik legjobb csapata volt.
A magyar futball utolsó dicsőséges nyara volt ez – egészen mostanáig. Hogy negyvennégy évvel később sikerül-e a nagy elődök nyomába lépni Franciaországban, az a következő napokban, remélhetőleg hetekben fog kiderülni. A szurkolókon aligha fog múlni.