Nem drogozunk sokat

Magyarország európai összehasonlításban a drog által kevésbé fertőzött országok közé tartozik.

Ugyan az adatok Magyarország esetében meglehetősen régiek - többségükben 2007-ben készült felmérések alapján kerültek be a jelentésbe -, ám a legnagyobb kábítószer fogyasztókhoz, az Egyesült Királysághoz és Dániához képest elenyésző a droghasználat.

4,5 repülés

Zacher Gábor toxikológus a Jobbik IT rendezvényén elmondta: a magyarországi szerhasználat a vonatkozó európai lista utolsó harmadában található, ha innen nézzük a dolgot, akkor nem tűnik drasztikusnak a helyzet. Azonban, ha ezt lefordítjuk a számok nyelvére, kiderül: hazánkban egy év alatt 45 millió alkalommal módosítunk a tudatunkon. Azaz a csecsszopótól az aggastyánig mindenkire jut négy és fél ilyen típusú alkalom. Tehát van mit javítani a magyarországi helyzeten.

 

Amíg Magyarországon a becsült adatok szerint ezer emberre számítva 0,4-0,5 használó fogyasztott már ópiátot - például heroint -, ez az adat az Egyesült Királyságban 7,9-8,4. A jelentésben a törökországi (0,2-0,5 személy) a legalacsonyabb érték.

Kokainfogyasztásban a dánok a csúcstartók: közülük 10,3 százalék élt már kokainnal élete során. Magyarországon ez az érték 0,9 százalék. Leginkább a máltaiak és a norvégok tartózkodnak a kokaintól, a kokainélvezők aránya itt 0,5 százalék.

Az amfetaminszármazékok esetében szintén az Egyesült Királyság vezet 10,3 százalékkal, míg Magyarországon a népesség 1,8 százaléka élt már ezzel a szerrel. Görögország és Törökország a pozitív csúcstartó 0,1 százalékkal.

Az ecstasyt szintén az Egyesült Királyságban kedvelik a legjobban (9,2) százalék, míg Magyarország esetében ez az érték 2,4 százalék. A szert a törökök utasítják el a leginkább, csak a népesség 0,1 százaléka próbálta ki.

A legnagyobb kannabiszfogyasztó Dánia, ahol a felnőtt népesség 35,6 próbálta ki a szert, míg Magyarországon 8,5 százaléknyian. A legkevesebben Törökországban szívtak már marihuánát (0,7 százalék).

Az adatok a szakértők kutatásain, becsléseken és anonim önbevalláson alapulnak. A jelentés tartalmazza az EU 28 tagállama mellett a norvég és a török felméréseket is.