Nem engedték be az Újpest szurkolóit Sopronban

A vendégszektorhoz időben megérkező újpesti szurkolókat már eleve az felháborította, hogy mindössze egy pénztárosnő szolgálta ki őket - írják beszámolójukban a Facebookon. A kiszolgálás természetesen rendkívül lassú volt, nagyjából egy jegy per perc sebességgel haladt a sor, ami nem csoda, hiszen mindenkinek gondosan rögzíteni kellett a nevét és születési dátumát a belépőn. 

 
Aztán egyszer hirtelen, a pénztárosnő felállt a helyéről, becsukta az ablakot és távozott a bódéból, közölve, hogy nincsen több jegy. Ennek köszönhetően 50-60 szurkoló maradt a bejáraton kívül. A Haladás biztonsági cége (akiket tavaly nyári túlkapásuk óta továbbra is vidáman alkalmaz a szombathelyi klub) természetesen nem engedte be a mindenható tikett nélkül a kint rekedt drukkereket, elszívott cigarettájukon pöcköltek egy nagyot és flegma vihogással tudatták velük, hogy pont nem érdekli őket, hányan vannak kint és hányan bent. 
 
A kint maradt újpesti szurkolók a stadion melletti kosárlabda pálya lelátójához vonultak és onnan nézték meg a fergeteges 90 percet, mely valóságos álomfocit és 1:1-es döntetlent hozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második félidőben újra megjelent a pénztárosnő és ismét kinyitotta a kasszát, így akár a meccs végére be is jutottak volna a kintről nézelődő ultrák. Szerencsére a liláknak több eszük volt és maradtak inkább a kosárpalánk mellett. 
 
 
Úgy látszik, nem könnyű dolog az Újpestnek szurkolni manapság: a múlt hétvégi MTK-Újpest meccsre (melyet szintén semleges pályán, Angyalföldön játszottak) hasonló jegymizéria történt a vendégszektor bejáratánál. Az MTK ugyan két, azaz kettő kasszát is nyitott a több mint ezer Újpest szurkolónak, de a soproni/szombathelyi rendezőkhöz képest bennük legalább volt annyi humán intelligencia, hogy a lassú jegyvásárlás folyamatát azzal gyorsították fel, hogy először kézzel meg golyóstollal írták rá a belépőkre a szurkolók adatait, aztán amikor már az sem enyhített a feltorlódott sorokon, akkor már csak sima üres jegyeket adtak ki. 
 
 
De azért persze mindenki megnyugtatására közöljük, hogy a Vasas-pályán szolgálatot teljesítő szekusok is hozták a standard NB1-es formát: amint (úgy-nagyjából-kb.-ránézésre) megtelt a vendégszektor Újpest-szurkolókkal, fogták a bejárati kaput és becsukták a még továbbra is sorban álló szurkolók előtt. Így történhetett meg, hogy 100-150 drukker egyszerűen nem nézhette meg ezt a meccset (se). Persze ez sem akármilyen derbi volt, úgyhogy mit is csodálkoznak. 

És azt tudják hol játszották tegnap a budapesti derbit? Dunaújvárosban!

Ehhez a sztorihoz képest szinte eltörpül, hogy két fővárosi csapat bajnoki meccsét, az MTK Budapest - Honvéd Budapest találkozót a fővárostól mindössze egy köpésre levő Dunaújvárosban rendezték. Nem is akármennyi néző előtt, nézzék csak: 
 
 

Addig tiszta sor, hogy az MTK-nak éppen épül az új stadionja, a tartós albérletként használt Illovszky-stadionban pedig épp hazai meccsét játszotta a Vasas (de nem is akármilyen meccset: 0:0-át a Debrecen ellen). Még azt is megértené az ember, hogy a pályaválasztó MTK nem akarta előnyben részesíteni a vendég Honvédot azzal, hogy utóbbi játszhat hazai pályán. Ilyen nagyvonalúságot az MTK-tól nem is feltételez senki, lépjünk is gyorsan tovább. De hogy miért nem játszhatták ezt a meccset az idegenben szereplő Újpest vagy a szintén vidékre utazó Ferencváros otthonában, az már rejtély. Hovatovább, a REAC rákospalotai stadionjában? A BKV Előre pályán? Csepelen? Ugyanezt a kérdést egyébként a "Csak a Kispest!" blog is feltette Deutsch Tamásnak, az MTK elnökének. Kattintsanak át a blogra, tényleg nagyon jó!

[fb_pages_codes:stand]