Nem lesz mivel villogni 2018-ban

Aligha építheti kampányát a Fidesz látványberuházások ünnepélyes átadására.

A százmilliárdos nagyságrendű összegbe kerülő Puskás Ferenc stadion tervezett méretét ugyan 76 ezer négyzetméterrel csökkentették, így jóval kevesebb funkciót láthat majd el, befejezni így sem sikerül a választásokig, vélhetően 2019-re készül majd el.
 
A MüPa mellett 1,1 hektáron felhúzandó új konferenciaközpont 20-25 milliárdba kerülhet, de ez is csak 2019 végére lesz kész.
 
A 200 milliárdos Liget projekt létesítményei közül csak a 8000 négyzetméteres Magyar Zene Háza vélhetően elkészül a választásokig, a kibővített Közlekedési Múzeumot, az Új Nemzeti Galériát, illetve a Néprajzi Múzeumot legkorábban 2019-ben avathatják fel, ahogy a park felújításával is csak ekkor végeznek majd.
 
Az egykori vidámpark területén épülő Pannon Park vélhetően két lépcsőben nyílik majd meg 2018-19-ben, így ügyes időzítéssel a felét már a választások előtt átadhatják.
 
Kevés esély mutatkozik az Új Nemzeti Múzeum, a bővített Ludovica campus, a Rubik Múzeum, a Nyugati pályaudvar mögötti függőkert és a szuperkórház elkészülésére, több projekt ezek közül még el sem kezdődött.
 
Valószínűleg a hármas metró felújítása sem lesz meg 2019 előtt, az újpalotai villamos beruházásról pedig már letett a kormány.
 
A Dagály úszóaréna viszont minden bizonnyal határidőre elkészül, hiszen 2017-ben ott rendezik a vizes világbajnokságot. A kampányban bedobhatják majd a budai Vár rekonstrukciójának részeként visszaépülő lovardát, a főőrséget, a Stöckl lépcsőt, illetve a Szent István-terem avatását is.
 
A felújított Szépművészeti, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ talán még átadható lesz a kampányban.