Nem megy Kim Dzsongun Moszkvába

Ez lett volna az első külföldi útja.

A kommunista állam hivatalos hírügynöksége, a KCNA hétfőn közölte, hogy az eseményen Kim Jongnam, a Legfelső Népi Gyűlés Elnökségének elnöke vesz részt.
   
A moszkvai ünnepség lett volna a három évvel ezelőtt hatalomra került Kim Dzsongun első hivatalos külföldi útja. Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy az észak-koreai vezető "belső ügyek" miatt úgy döntött, Phenjanban marad.
   
Előzőleg számos megfigyelő úgy értékelte Kim Dzsongun beharangozott moszkvai látogatását, hogy Phenjan csökkenteni akarja függőségét első számú szövetségesétől, Kínától, és Moszkvához akar közeledni.
   
Oroszország az utóbbi időben több jelét is mutatta annak, hogy támogatja Észak-Koreát: elindította a két nép közötti "barátság évét", és fejleszteni fogja az észak-koreai vasúthálózatot az ottani természeti erőforrásokhoz való hozzáférés fejében.