Az országgyűlési képviselő Facebook-posztjában elevenítette fel a történteket:
"A rádió, az újságok és a filmhíradó nap mint nap azzal volt tele, hogy az egyébként is kollektíve nácinak tekintett svábok hogyan híznak a magyarság kárán. Meg kell tehát szabadulni tőlük! A jórészt minden alapot nélkülöző, a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt által szított gyűlöletkampány elsősorban a nincstelen agrárproletariátus köreiben rezonált, akik lehetőséget láttak az elüldözendő németség jól művelt földjeinek és takaros házainak megszerzésére. Az egyébként korszakos jelentőségű Néma forradalom (1937) szerzője, Kovács Imre írta a címben idézetteket a Parasztpárt lapjában 1945 tavaszán."
"A kisgazda többségű magyar kormány saját maga kérte, hogy kitelepíthesse a Magyarországon élő németséget, szörnyű precedenst teremtve ezzel az ismét a határokon kívül rekedt magyar közösségek ellen fellépni szándékozó szomszédos államok számára. "Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől" – fogalmazta meg az Országgyűlésben álláspontját id. Antall József kisgazdapárti politikus, a Tildy-kormány újjáépítési minisztere, a későbbi miniszterelnök apja a kitelepítési rendelet vitájában. (Igen, arról az id. Antall Józsefről van szó, akiről rakpartot nevezett el a Fidesz Budapesten, és akiről egy Kövér László által jegyzett 2014-es országgyűlési határozati javaslat a „más népek fele nyitott, önzetlen barátság szimbólumaként” értekezik. Sajnálatosan ezt akkor a hazai németek vezetői közül senki sem kifogásolta.) A rendelet ellen csak kevesen emelték fel szavukat, végül pedig nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés. Az ehhez tartozó, a szükségesnél sokkal brutálisabb fellépést lehetővé tevő végrehajtási utasítást pedig Nagy Imre kommunista belügyminiszter szignózta. Paradox módon mind az ötletet, mind pedig a durva kitelepítési procedúrát felhasználta Prága a felvidéki magyar közösség elüldözésének megokolására."
Az 1944-45-ben málenkij robotra elhurcolt és többségében soha haza nem tért mintegy 32.000, illetve az 1946-47-ben kitelepített majdnem 200.000 magyarországi német elvesztése gazdaságilag és kulturálisan is érzékenyen érintette hazánkat. Tehetségük, szorgalmuk és kitartásuk, amellyel felvirágoztatták szűkebb pátriájukat ma is hiányzik.
Mint Szávay István írta: "A mi családunk szerencsés volt. A soltvadkerti svábok már előrébb jártak az asszimilációban, így mi végül elkerültük a kitelepítést, Volksbund sem volt nálunk. Ám az idősebbek még emlékeznek rá, hogy a közeli falvakban élő rokonaiknak, ismerőseiknek hogyan kellett 60 kilós batyuba csomagolniuk egész életüket, hogy zsúfolt marhavagonokban hatalmi parancsra nekivágjanak a porig rombolt, szétbombázott Németországnak – itt hagyva az életet adó földet, a generációk óta lakott házat és a közös hazát."
Rájuk emlékezünk ma.