A legálisan érkező bevándorlók elosztását sürgetik vezető német politikusok

A CDU egyik alelnöke, Thomas Strobl a Die Welt című lap hétfői számában idézett nyilatkozatában kiemelte: nem fordulhat elő, hogy Németország legyen az egyetlen uniós tagállam, amely a legális úton érkező bevándorlókat befogadja. "Ez egy európai kihívás, amelyre európai választ kell adni" - hangsúlyozta a politikus. Szó sem lehet arról, hogy Németország egyedül oldja meg a "kontingenskérdést" - tette hozzá.

A CDU bajor testvérpártja, a CSU szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek vezetője, Gerda Hasselfeldt a Passauer Neue Presse című lapnak azt mondta: "ragaszkodunk alapelveinkhez: a Törökországból érkező migránsokat igazságosan szét kell osztani az EU-tagállamok között". A lap hétfői számában megjelent összeállítás szerint hozzátette, hogy "a nemzetállamok nem vonhatják ki magukat a felelősség alól".

Peter Altmeier kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora az ARD országos közszolgálati televízió Berlin direkt című vasárnap esti műsorában azt mondta, hogy mivel Magyarország és Szlovákia az Európai Unió Bíróságához fordult a bevándorlók elosztása miatt, ez a két tagállam "egyelőre" nem működik közre a Törökországból befogadandó migránsok elosztásában.

[fb_pages_codes:immigration]

Ugyanakkor az összes többi tagállam részt vesz az EU-Törökország menekültügyi megállapodás azon pontjának végrehajtásában, mely szerint az EU minden egyes illegálisan érkező, és ezért Törökországba visszaküldött szíriai állampolgár helyett befogad egy másik szíriai menekültet - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az uniós tagállamok a Görögországban rekedt migránsok egy részének szétosztásában is részt vesznek, ami azt jelenti, hogy például Portugáliában vagy Spanyolországban helyeznek el bevándorlókat, akiktől elvárható, hogy ezt elfogadják, hiszen "Európa összességében a jogállami elveknek megfelelően működik, és a menekülteket nemcsak Németországban védik, hanem szinte valamennyi uniós tagországban" - mondta a német kormány menekültügyi koordinátora.