Németország népessége 2015 végén 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ez a legnagyobb mértékű emelkedés 1992 óta.
A növekedés a nagymértékű vándorlási többletből - a bevándorlók és kivándorlók számának különbsége alapján előálló mérleg többletéből - adódik a Destatis adatai alapján, amelyek azt mutatják, hogy a 2014-ben regisztrált 153 ezer után tavaly már 188 ezerrel haladta meg a halálozások száma a születések számát, ezt a hatás viszont bőven kiegyenlítette, hogy az erőteljes bevándorlás révén a vándorlási mérleg többlete a 2014-es 550 ezerről 1 139 000-re emelkedett.
Tavaly valamennyi tartományban emelkedett a lakosság létszáma, a legnagyobb mértékben - éves szinten 1,5 százalékkal, 163 ezer fővel - az ország délnyugati részén fekvő Baden-Württembergben, a legkevésbé - 0,4 százalékkal, mintegy 10 ezer fővel - az ország keleti részén, az egykori NDK területén fekvő Szász-Anhaltban.
Tavaly év végén 8,7 millió külföldi állampolgár élt Németországban, ami 14,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képet. A német állampolgárok száma 73,5 millió volt, 0,2 százalékkal csökkent. A külföldi állampolgárok aránya így a 2014-es 9,3 százalékról 10,5 százalékra emelkedett.
Mi fogyunk
Ahogy arról beszámoltunk, hazánkban kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első hat hónapjában, mint az előző év azonos időszakában.