Nemzeti érdek a biztonságos gyógyszerellátás

A Jobbik a Magyar Gyógyszerészi Kamarával egyeztetett. 

A találkozóra a Jobbik által meghirdetett Valódi Nemzeti Konzultáció keretében került sor. Mint ismeretes, a kormányzásra készülő néppárt szakszervezeteket, tudományos műhelyeket és kamarákat is felkeres. A mai találkozón több problémapont is felmerült.

A legfontosabb ezek közül a gyógyszerészeti ügyelet, a témakörben ugyan történt törvényi szintű előrelépés, de miniszteri rendeletre is szükség lenne. Lukács szerint a Jobbik, az MGYK is úgy gondolja, a lakosságnak is az az érdeke, hogy a legtöbb ember számára elérhető legyen az

ügyeletes gyógyszertárak hálózata, 20-25 km belül akkor is, ha 20-30 ezer emberre jutna egy-egy patika.

A politikus szerint a biztonságos gyógyszerellátást, a gyógyszertárak működtetését nemzeti érdek alapján kell elvégezni, mert ez egy nemzetbiztonságilag és stratégailag fontos ágazat.

Lukács elmondta, hogy szóba került a kamara jogállása, szerinte a szakmai szervezetet megillető autonómiát, az önigazgatási jogokat lehetne tovább is fejleszteni. Hozzátette, hogy az MGYK eredményes érdekérvényesítést végzett az elmúlt években, most is korrekt hozzáállást tanúsított, több más kamara tanulhatna a gyógyszerészektől. Beszéltek az elvándorlásról is, amely az MGYK-t kevésbé érinti, mint a többi egészségügyi területet, de megfelelő képzésre, utánpótlásra itt is szükség lenne, hogy a kis vidéki patikák akár generációkon keresztül üzemelhessenek.

Lukács elárulta, hogy a személyes találkozókon megszerzett értesülésekről, gondolatokról kérdések formájában minden magyar háztartással konzultálni fog a Jobbik, még a 2016-os esztendőben.