A néppártosodás nem hátrányt, hanem előnyt hozott a Jobbiknak

A baloldali értelmiség szerint is.

Az átrendeződés éve - A populista jobb és a szélsőjobb a mai Magyarországon címmel tartott konferencián részt vett az N1TV stábja is, riportjukból pedig kiderül, hogy a résztvevők szerint a Jobbik középre húzódik, és a 2018-as választáson egyértelműen a választói közepet célozza meg.

A párt még mindig a fiatalok között a legnépszerűbb, de az idősek is nyitni kezdtek felé, és a baloldali szavazók is bennük kezdik látni az ellenzéki erőt.

Elhangzott az is, hogy miként az eddig változáson átment pártok mindig vesztettek támogatottságukból, ez a Jobbiknál nem így történik: