Nincs is szebb az olasz politika rendszerszintű káoszánál

Paolo Gentilonit hívatta magához Sergio Mattarella olasz államfő vasárnap fél egyre, ez azt jelenti, hogy az eddigi külügyminiszter kap miniszterelnöki és kormányalakítási felkérést. Gentiloni kezdettől fogva az esélyes utódok között szerepelt a december 4-i népszavazás következményeként lemondott Matteo Renzi kormányfő távozása után. 
    
Az olasz politikai gyakorlat szerint Mattarella felkéri Gentilonit, hogy mérje fel a pártok közötti támogatottságát és készítse elő kormánya miniszteri névsorát, s Gentiloni ezt a felkérést ugyancsak a politikai gyakorlatnak megfelelően "fenntartással" fogadja el. Ezután megerősíti az államfőnek a miniszterelnöki kinevezés elfogadását, kormánya tagjaival leteszi esküjét és bizalmat kér az olasz parlamentben. Már az új olasz miniszterelnök vehet részt a hét második felében az EU évzáró csúcstalálkozóján.
 

Ciao, Matteo! - A gödör aljára tart Itália

Mert az elemzők hónapok, sőt, évek óta azt jósolják, Olaszország lesz a következő Görögország. Nem alaptalanul. A La Repubblica, a kormányzó baloldali-technokrata Demokrata Párthoz közel álló napilap azt írta ma, hogy Matteo Renzi népszavazási kezdeményezése ugrás volt az ismeretlenbe.

Renziloni-kormány

   
Gentiloni felkérésével a balközép Demokrata Párt vezette kormánytöbbség irányítja tovább Itáliát. Annyira, hogy szójátékkal az Il Giornale jobbközép napilap máris "Renziloni" - kormánynak nevezte el, Luigi Di Maio, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) képviselőházi alelnöke pedig "avatar kormányról" beszélt. 
    
Gentiloni a PD alapító tagja és Matteo Renzi emberének számít: nemesi származású, újságíróból lett politikus, aki 2006 és 2008 között a második Prodi-kormány távközlési minisztere, 2014-től a Renzi-kormány külügyminisztere volt.
    
Kérdés, hogy a Paolo Gentiloni vezette új olasz kormány mandátuma meddig szól. A Corriere della Sera értesülései szerint a Gentiloni-kormány az új olasz választási törvény megalkotása és a G7-es csoport májusi olaszországi csúcstalálkozójának megrendezése után akár távozhatna is, előrehozott választásokkal, amelyek dátuma a napilap szerint június elején lehetne.