Novák Előd hivatalosan is lemondott mandátumáról

Novák Előd átadta lemondó nyilatkozatát a Jobbik elnökségének, augusztus 31-ig marad képviselő.

A legnagyobb ellenzéki párt korábbi alelnöke, mivel a Jobbikot saját gyermekének tekinti, nem szeretné elhagyni azt, és a „párt szennyesét” sem kívánja kiteregetni, továbbá új párt alapítását sem tervezi. Mint fogalmazott: „Minden erőmmel azon leszek, hogy a Jobbik az alapító okirathoz hű útját járja ezután is.” Úgy látja továbbá, hogy túl sok jelölést kapott alelnökként ahhoz, hogy országgyűlési képviselő maradhasson és "a hozzá és Schiffer Andráshoz hasonló idealistáknak nincs helyük a jelenlegi politikában".

 

Novák Előd hétfői utolsó parlamenti felszólalásában is megemlítette Schiffert, aki egyébként egy véletlen folytán „odakeveredett” a jobbikos politikus keddi lemondó sajtótájékoztatójára.

 

Korábbi állításait fenntartva, beleértve alelnöki programját is emelt fővel távozik az Országgyűlésből. Egyúttal megköszönte a választóknak és a Jobbik jelölő testületeinek az elmúlt hat évben kapott bizalmat.

A Jobbik országos elnöksége arra kérte, hogy a nyári szünet miatt augusztus 31-ig töltse be mandátumát – hangsúlyozta Novák Előd. Majd hozzátette: júliusban és augusztusban önkéntes tartalékosként honvédségi alapkiképzésen vesz majd részt, ezalatt mandátuma egyébként is felfüggesztésre került volna, ezt követően pedig a határvédelemben szeretne részt venni.

A politikus családbarát intézkedésnek tekinti a Jobbik elnökségének döntését. Így ugyanis több ideje jut majd három gyermekére, sportra, tanulásra, továbbá egy vállalkozás elindításán is gondolkodik.

Novák Előd országgyűlési képviselői munkája legnagyobb sikerének a politikusok álláshalmozásának megszüntetését tartja. Büszke arra, hogy országgyűlési képviselő már nem lehet egyszerre polgármester, vagy önkormányzati képviselő. Sajnálatát fejezte ki, hogy a mentelmi jog eltörlését nem sikerült elérniük.

A képviselők visszahívhatóságával kapcsolatban megjegyezte: a Szent Koronára tett esküjükkel vállalták, hogy amennyiben a párt vezetése kétharmados többséggel úgy dönt, le kell mondaniuk mandátumukról, akkor annak haladéktalanul eleget tesznek. Novák Előd ezt követően bemutatta lemondó nyilatkozatát a sajtó képviselőinek, majd átadta a Jobbik országos elnökségének.

Sok sikert kívánt továbbá a párt új vezetésének a 2018-as választás megnyeréséhez, hozzátette: a maga részéről, ha csak egyszerű aktivistaként is, de mindent meg fog tenni ennek érdekében.

Novák Előd végezetül elmondta: a jövőben már nem vállal több médiaszereplést, most állt tehát utoljára az újságírók rendelkezésére.