Indul az osztogatás: 3 százalékos nyugdíjemeléssel vennék meg az időseket

Lesz ám itt sose halunk meg-party!

A lap keddi számában olvasható cikkben Varga Mihály elmondta, hogy hamarosan a parlament elé kerül az ország 2018-as költségvetéséről szóló törvénytervezet, a javaslat sok más mellett a jövő évi nyugdíjemelés nagyságát is meghatározza.

"Mivel a polgári kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóerejét, ezért - s ezt jogszabály is rögzíti - az aktuális nyugdíjemelés mértéke megegyezik a tervezett infláció, vagyis a várható árnövekedés nagyságával. Az idősek járandósága ezek alapján három százalékkal emelkedik 2018-ban" - nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági tárca vezetője, elismerve ezzel, hogy a kormány továbbra is a minimumon vegetáló szavazógépekként tekint a nyugdíjasokra.

Varga Mihály megjegyezte: ez a nyugdíjemelési módszer az elmúlt években sokat hagyott az idősebb generációknál. Voltak ugyanis olyan esztendők, amikor a valós infláció elmaradt a tervezettől, s emiatt a nyugdíjak nagyobb arányban emelkedtek, mint ahogyan a pénz romlott.

A nemzetgazdasági miniszter ezt követően a független kormányzati napilapnak elénekelte a Mágnás Miska méltán népszerű slágerét, a Csiribiri kék dolmányt, majd kamatlábait szedve elrejtőzött a rohamosan növekvő GDP mögé, ahonnan ezt követően csak sejtelmes kuncogása hallatszott ki, amit a Magyar Idők négy oldalon keresztül idézett szó szerint.

[video:https://youtu.be/lQjNSdy44Cs]