Oda a Zsolnay? - Tömegesen mondanak fel az alkalmazottak

Az érintettek "egy emberként" jöttek át a százszázalékos önkormányzati tulajdonú Ledina Kerámia Kft.-hez, hogy ott munkaviszonyt létesítsenek - hangsúlyozta Szabó Iván, aki hozzátette: a szerződéskötések tartanak.

Szabó Iván felhívta a figyelmet arra, hogy a Zsolnay minden egykori munkavállalójával szerződést kötnek, kivételt azon vezetők képeznek, akik korábban "kompromittálták magukat".

A pécsi közgyűlés Ledina Kerámia Kft. néven céget hozott létre, hogy a Zsolnay - szerintük elkerülhetetlen - felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését.

Az ügyvéd az MTI-nek úgy fogalmazott:

"a manufaktúra munkavállalóinak most lett elegük az elszenvedett megaláztatásokból és csak az önkormányzatban, illetve az általa létrehozott cég nyújtotta tartós védelmében bíznak".

Szabó Iván megjegyezte, a Ledina Kerámia Kft. (LK) általános jogutódlással veszi át a manufaktúra egykori dolgozóit annak ellenére, hogy ez nem lett volna kötelezettsége, ezt azonban a pécsi önkormányzat vállalta.

"Így, akik például 25 évet dolgoztak a porcelánmanufaktúránál, az időszakot a Ledinánál létesített munkaviszonyukba beleszámítják"

- magyarázta. Hozzátette, a manufaktúránál határozott időre szóló munkaszerződéssel alkalmazott dolgozókkal a Ledina szintén határozatlan időre szóló kontraktust köt.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere a témában tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, "szándékunktól és aktív cselekvésünktől függetlenül" jött létre az a helyzet, amely miatt az önkormányzat korábban megalapította a Ledina Kerámia Kft.-t. Kifejtette, a Zsolnay felmondott dolgozói a munkafeltételekre és a megromlott belső morálra hivatkozva jelentkeznek át tömegesen a Ledinába.

Kijelentette: a dolgozók őrzik Zsolnay örökségét, "ők mindig becsülettel, elhivatottan dolgoztak azért, hogy Zsolnay Vilmos öröksége még hosszú évtizedeken keresztül vigye a város jó hírét".

A polgármester leszögezte:

"bármi legyen is a jövő útja, Pécs érdekeit, szándékait és elvárásait nem lehet kicselezni".

Szabó Iván a sajtóeseményen közölte, amennyiben az LK dolgozói ellen bármilyen eljárást indít a porcelánmanufaktúra, annak költségeit az önkormányzati cég magára vállalja. Mint mondta, a Zsolnay részéről feljelentések megtételét, illetve pereket várnak, de mindennek állnak elébe, "mivel úgy gondoljuk, hogy az igazság a mi oldalunkon áll".

A gyárban hetek óta nyomozás folyik, a céget felszámolás fenyegeti, amely összességében megalapoz egy rendkívüli felmondást

- válaszolt Szabó Iván egy ennek okát firtató újságírói kérdésre.