Ahol nem arctalan tömegként kezelik a diákokat – mitől ilyen jó a finn oktatás?

Mire épül az egész?

A finn oktatás alapját a komprehenzív iskolarendszer adja. Ennek lényege, hogy összeolvasztja az általános- és középiskolát egy kilencéves alapiskolába, ahol tökéletes az esélyegyenlőség szegények és gazdagok, valamint különböző képességűek számára. Ennek finn elnevezése peruskoulu. Egy ilyen osztály nagyjából 15-30 főt jelent. Itt kilenc évet kötelező végigtanulni, de választható egy tizedik év is. 16 éves kortól jön a középoktatás, majd a felsőoktatás vagy szakképzés.

Az esélyegyenlőség elvét erősíti, hogy a tanároknak kötelességük időben felismerni a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket. Ha van ilyen, speciális különoktatással kell orvosolni a problémát, úgy, hogy az ne okozzon kellemetlenséget a diáknak, ne érezze magát kevesebbnek a többieknél. Tehát nem buktatással, egyessel, beszólással, kiabálással, számonkéréssel próbálják elérni a felzárkóztatást.

Fontos apróságok

18 éves koráig minden diáknak pályaorientációs és tanácsadói beszélgetéseken kell részt vennie azért, hogy helyes irányba tudjon haladni.

Nem igazán használnak jegyeket az értékeléshez, hogy ne ültessék el a gyerekek gondolatvilágában a sikertelenséget. Ennek köszönhetően a buktatás sem igazán jellemző, mert az túl rossz hatással lehet a diákra, helyette inkább a kifejezetten nehéz területekre fókuszálnak, ha valaki gyengébb egy tárgyban.

Tízpontos értékelési rendszer működik, a harmadik osztályig egyáltalán nincsenek jegyek. Harmadiktól hetedikig szóbeli értékelés van, a „lehetne jobb”-tól, a „tökéletes”-ig.

A felső középfokú oktatás felépítése moduláris, ez azt jelenti, hogy nincs egy kőbe vésett tanterv. Itt évismétlés már nincs is. Ezen a szinten az iskolák kurzusokat ajánlanak a diákoknak, akik ebből építik fel a tantervet, nagyjából úgy, mint Magyarországon a felsőoktatásban.

Nem csak a rendszer sajátosságai miatt nem jellemző a buktatás. Az alapelvek között van, hogy ennek nincs különösebb értelme értelme. Sem a buktatásnak, sem az évismétlésnek. Az egész demoralizáló hatású, leépíti az önértékelést, és nem hogy motiválja, épp ellenkezőleg, demotiválja a diákokat a tanulásra. A hatékonyságról nem is beszélve, miért kellene megismételned az egész évet, ha csak egy tárgyból hasaltál el? Ehelyett inkább azokra a területekre kezdenek koncentrálni, ami nehézségeket okozott a gyereknek.

Kardinális elem az is, hogy differenciálnak. Nem egységes feladatok vannak, hanem mindenki a saját képességeinek megfelelő nehézségű teendőt kap. Ha valaki elakad, egyénileg foglalkozik vele a tanár, de alapvetően az a filozófia, hogy a gyerek maga ki tudja választani, hogy melyik feladatból tanulja a legtöbbet.

Nem kell használhatatlan baromságokat tanulni. Minél hasznosabb dolgokat akarnak átadni a gyerekeknek, így például úszásórán elsajátítják az életmentést. Háztartástanon főzni is taníthatják őket. Az informatika nem a végtelenített Wordről/Excelről szól, hanem megtanítanak például összerakni egy alapszintű digitális portfóliót. Röviden összefoglalva az életre és a fejlődésre oktatnak. Bemagolni általában semmit nem kell, mert minek? Ott az internet. Megkeresed, megtalálod. A változó világhoz való alkalmazkodás, a hatékonyság képessége, de önmagában a képességfejlesztés, hogy majd valamit jól tudj csinálni, bármi is lesz az, sokkal fontosabb a lexikális tudásnál. Ahogy az is legalább ennyire jelentős, hogy a világ igazán fontos problémáival is foglalkoznak, például a környezetünk védelmével.

Átlagban mindössze napi négy óra van, ami a 6-7-8 órás módszerből kiindulva számunkra elképzelhetetlen. Ez lehetővé teszi, hogy a diákok élete ne a leterheltségről és a stresszről szóljon.

Ezt segíti az is, hogy alig adnak leckét. A tanárok azt vallják, hogy a gyereknek otthon pihennie kell, játszania, vagy a családjával lenni. Negyed óránál hosszabb házi feladatokat nagyon ritkán adnak, arra is törekszenek, hogy ez minél izgalmasabb legyen.

A finnek rájöttek, hogy hülyeség egy központi rendszer szerint értékelni a gyerekeket, mert ez csak megfelelésre tanítja a diákokat, nem képességekre. Tesztek helyett sokkal hangsúlyosabb szerepet kap az órai aktivitás, amit értékelnek is. Különböző iskolák bizonyítványait ezért nem is lehet összehasonlítani, az értékelési formáról egyénileg döntenek az intézmények.

Érettségi

Három szakaszos érettségi van, 18 hónapon keresztül zajlik, javítani is lehet az eredményen. Vizsgák nincsenek, a tanárok írathatnak dolgozatot, ha akarnak.

Jó tanárnak lenni

A finn felsőoktatás tanárképzéseire mindig többszörös a túljelentkezés, de nem azért, mert annyira kiemelkedő lenne a fizetés ezen a pályán. Sokan szeretnének emberekkel foglalkozni, erre ez a terület abszolút alkalmas. Ahogy arra is, hogy a munkádon belül viszonylag nagy szabadságod legyen, és nyugodtan használhasd a kreativitásodat, mindenféle központilag erőltetett, felesleges ukázoktól mentesen. Finnországban a tanári szakmát két szóval azonosítják: autonómia, kreativitás. Ezzel talán el is mondtuk a legfontosabb különbséget a hazai, és a finn oktatási rendszer között. Északon ez teljes mértékben presztízsszakma.

Létezik ugyan valamilyen formában kerettanterv, de iskolánként eltérő, sőt, tulajdonképpen csak egy alapminta, amire fel kell építeniük a tanároknak a saját elképzeléseiket, ez mérhetetlenül nagy foka a szabadságnak innen nézve, gondolkodni kell és kreatív megoldásokat kitalálni.

Szintén a kreativitás fejlesztését támogatja a rendszer azzal, hogy kevés a tanóra, ezért a tanárok jobban figyelemmel tudják kísérni a diákok igényeit és továbbképzéseken is könnyebben részt tudnak venni. Ennek köszönhetően önmagát fejleszti az oktatás, egyre hatékonyabbá alakítva a módszereket.

Az is fontos különbség, hogy nem kérik számon a tanárokat egy felsőbb helyről, nincs tanárértékelés és tanfelügyelet sem. Az igazgató ugyan figyelemmel követi a munkájukat, de nem olyan tekintetben, hogy betartják-e az alaptanterv pontjait. A tanárok inkább egymást ellenőrzik, egymás munkájára látnak rá, így tanácsokkal és észrevételekkel tudják segíteni az egyes módszereket, ami szintén fűti az innovációt. Ehhez tartozik, hogy már az alapfokú oktatóvá váláshoz is mesterképzést kell elvégezni.

Minden ingyen

Komolyan. A Bright Side szerint az egész oktatási rendszer legnagyobb pozitívuma az, hogy tökéletesen ingyenes. Nem kell fizetni az ebédért, a felszerelésekért, de még az osztálykirándulásokért sem. Ha két kilométernél messzebb lakik valaki az intézménytől, iskolabusz áll a rendelkezésére, amit szintén az állam fizet.

Az sem dilemma, hogy melyik iskolát válasszuk, melyik a legjobb? Minden intézmény ugyanolyan magas szintet képvisel, ezért mindenki a lakhelyéhez legközelebbibe megy. Nincs különbség a vidék és a főváros között sem.

Kényelmes

Egyenruha ugyan nálunk sincs, de kötelező a padban gubbasztani. Finnországban nem. Sok iskola tantermeiben vannak karosszékek, heverők, kanapék, de akár a padlóra is ülhetnek a gyerekek, ha ahhoz van kedvük. Jó idő esetén sok órát az épületen kívül tartanak.

A Guardian még 2015-ben ellátogatott egy olyan gyakorlóiskolába, ahol a tanárjelöltek kipróbálhatják saját módszereiket, ott az egyik 24 éves hallgató így foglalta össze, miért döntött a tanítás mellett:

„Itt olyasmit csinálhatok, ami tényleg számít. Rengeteg újfajta tanítási módszer létezik, és itt kipróbálhatunk mindenfélét. Ez nagyon inspiráló.”