Lehet-e nem kizárólag választott képviselők útján, hanem közvetlenül is beleszólniuk egy város életébe az ott élőknek? Világszerte számos példa van a részvételi demokráciára, sőt számos esetben közvetlenül a polgárok döntenek a város költségvetésének egy részéről. A K-Monitor konferenciája ezekre mutatott be példát.
A korrupció legnagyobb ellensége a közvélemény – ezzel a felütéssel kezdődött az a konferencia, melyet szerdán rendezett a K-Monitor a holland nagykövetség támogatásával Budapesten. A rendezvény több előadásból és panelbeszélgetésből állt, melynek témája az volt, hogy a civil szervezetek helyben hogyan tudják minél jobban bevonni magukat az önkormányzatok működésébe.
Először Merényi Miklós, a K-Monitor munkatársa mutatta be azt az informatikai fejlesztést, melynek egy félkész állapota már a közpénzfigyelő szervezet honlapján is elérhető. Ebben a Mintaváros nevű helyi önkormányzat költségvetési tételeit vizualizálják, mégpedig kétféleképp:
- Egyrészt megtekinthető közgazdasági nézetben, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint amit az adott önkormányzat rendeletként közzétesz. Ez kevésbé áttekinthető az állampolgárok számára, hiszen a „dologi kiadások”, „személyi juttatások” és hasonló varázsszavak az utca embere számára elég idegenül hangzanak.
- Ezért a civil szervezet munkatársai kidolgoztak egy olyan nézetet is, melyben funkcionálisan bontották le a költségvetési számokat, így tudni lehet, hogy az adott helyhatóság mennyit költ például szociális védelmen belül gyermekétkeztetésre.
A K-Monitor azt ígéri, a nyílt forráskódú, azaz szabadon felhasználható alkalmazás az önkormányzati választásokra készen lesz.
Egy példa a közvetlen demokráciára: az Állampolgári Tanács
A konferencia második előadója a lengyelországi Gdańskból érkezett Marcin Gerwin volt, aki a 460 ezres városban az Állampolgári Tanács intézményét kidolgozta és működteti. Ez a plénum egyfajta második nyilvánosságként működik, és úgy jön létre, hogy levélben megkeresik a tanácsban részt venni szándékozókat, akik előzetesen agy adatbázisban regisztráltak. A jelentkezőket az adatbázisból véletlenszerűen választják ki, ez biztosítja a függetlenséget. Az így létrejött csoport demográfiailag leképezi a város lakosságát kor, nem, végzettség, kerület stb. szerint.
Ezt követően következik a vita az adott kérdésről, ahol először az adott kérdés szakértői mondják el különböző álláspontjaikat, négyes csoportokba leülve megvitatják az eltérő álláspontokat. Utána ezek a négyes csoportok más összetételben újra leülnek vitázni. A vita sikeres, ha a tanács 80 százalékos szótöbbséggel azonos állásponton van. Így azután nagy legitimitást ad az álláspontnak, hogy például az adott városi területre pláza épüljön-e, színház vagy épp közpark.
Természetesen a magyar ember azonnal a sumákolásra gondol, kérdésre válaszolva Gerwin azt mondta, a többes regisztrációt az zárja ki, hogy az adatbázisban szereplők összevethetők a hivatalos választói névjegyzékkel.
Az én adópénzem, az én döntésem
Másutt a város polgárai nemcsak általános ügyekben, hanem konkrétan a költségvetésben is szóhoz jutnak. Erről a Madridból érkezett Miguel Arana Catania beszélt. A spanyol főváros egyike azoknak, ahol
Madridban ez városi szinten 30 millió euró, de az egyes kerületeknek ezen felül további kerete van.
A részvételi költségvetés során a polgárok tesznek javaslatot az egyes felhasználási ötletekre, amiről először a hivatal mondja ki, hogy nem ütközik-e jogszabályba. Ha a városháza rábólint, akkor online vita kezdődik róla, amiben a regisztrált állampolgárok vehetnek részt.
A nyilvános vitát követően következik a szavazás, ahol az a beruházás „győz”, melyre a legtöbben voksoltak.
Nemcsak Madrid, hanem világszerte számos város engedi polgárainak, hogy közvetlenül saját maguk döntsenek településük büdzséjének egy részről. Ez a térkép ezeket mutatja meg:
Hogy hogyan nem szabad a részvételi költségvetés intézményét bevezetni, arról már a kolozsvári Szakáts István beszélt. Az erdélyi nagyvárosban ugyanis volt egy hasonló kezdeményezés, ami azonban egy bürokratikus spirálba fordult: minden egyes lépésre a városháza mondta ki a döntő szót. Így azután az nem is részvételi költségvetés volt, csupán egy városi konzultáció, ami semmilyen kötelező erővel nem bírt. Sőt, az még olyan konkrét keretösszeget sem tartalmazott, amiről a polgárok dönthettek volna.
Hogy önkormányzatok és civilek között igenis lehetséges konstruktív párbeszéd és együttműködés, arra a konferencia további két panelbeszélgetése szolgált bizonyítékul. Merényi Miklós Le Mariettával, a Járókelő főszerkesztőjével, Sain Mátyással, a Lechner-VÁTI tervező-elemzőjével, valamint Lohász Cilivel, a Valyo (Város és Folyó Egyesület) vezetőjével beszélgetett. Ezt követően önkormányzati részről Virányiné Reichenbach Mónika, Pázmánd polgármester asszonya és Varga Attila, Kispest önkormányzati képviselője beszélgetett a társadalmi egyeztetésekről és a civilekkel történt egyeztetésekről Barsi Orsolya moderálásával.
Kérdés persze, hogy Magyarországon a részvételi demokrácia mennyire honosodhat meg. Nyugaton, ahol a konszenzusos demokráciának hagyományai vannak, teljesen természetes, hogy nem az éppen aktuálisan hatalmon levő a bölcsek kövének birtokosa, hanem a döntésbe bevonja a választott képviselőkön túl a polgárokat is. Tarthat-e Magyarország efelé a szebb jövő felé?