A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket nevelő családok érdekében kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn, az azonnali kérdések és válaszok órájában. Az ellenzéki politikus emlékeztette a kormányfőt, egy évvel ezelőtt még értelmes javaslatnak nevezte, hogy az ilyen családoknak, amennyiben más településre kell szállítani a gyermeket fejlesztésre, egy 1997-es kormányrendelet alapján kilométerenként fizetett 21 forint térítés helyett fizessenek 65 forintot.
A mostani, alacsony térítési összeg ugyanis – érvelt Z. Kárpát – elvitte még a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) megemelt összegét is.
„Magyarországnak minden állampolgárára szükség van” – mondta az ellenzéki honatya, kifejtve: arra is, aki SNI-s, és arra is, aki később fejlesztések révén produktív, adófizető polgár lesz.
Z. Kárpát tájékoztatta Orbánt, amikor ezt a javaslatot bevitte a Népjóléti Bizottság elé, akkor a fideszes képviselők nem szavazták meg a térítés emelését. Az ellenzéki honatya emlékeztetett,
ez egy politikamentes, szakmai, humánus kérdés,
és azt kérte, oldják meg közösen.
Válaszában a miniszterelnök azt mondta,
tartja a szavát abban, hogy ezt támogassa.
Ennek érdekében Orbán Viktor azt javasolta az ellenzéki képviselőnek, a 2026-os költségvetés vitájában adjon be módosító indítványt, amelyben – tette hozzá – két vagy három lépésben emelné meg a térítési díjat, és ő azt támogatni fogja.
Viszonválaszában Z. Kárpát megígérte, így fog eljárni, majd megjegyezte, számtalan kompenzálható nehézséggel küzd minden, gyermeket nevelő család. Felelevenítette a gyermekneveléshez szükséges eszközök, termékek árrobbanását, felidézve, ezen termékeket is 27 százalékos általános forgalmi adó terheli. Az ellenzéki képviselő azt mondta, most már az online árfigyelő használatával ellenőrizhető, hogy az áfacsökkentést lenyelik-e a kereskedők, és „ha nem, akkor a nyilvánosság erejére kell bízni a kereskedők megítélését”.
Viszonválaszában a kormányfő azt mondta, az áfacsökkentés kérdése nem fér bele egy percbe. Orbán Viktor azt mondta, az ilyen típusú adócsökkentésről az a tapasztalata, hogy
fél év után visszakúsztak az árak oda, ahol korábban voltak,
így „ha van jobb ötletünk, mint az áfacsökkentés, akkor azokat használjuk”. Példaként hozta fel az árrésszabályozást, illetve a személyijövedelemadó-csökkentést és a családi adókedvezmény emelését. Kérte, hogy ezeket is támogassa az ellenzéki képviselő.
A parlament az elmúlt héten fogadta el az édesanyák adómentességét kibővítő törvénycsomagot, melyet a Jobbik képviselői is megszavaztak.