1989-ben egy bizonyos Orbán Viktor volt az a fiatal, nyugatos politikus, aki Nagy Imre újratemetésén emlékezetes beszédet mondott arról, hogy az országnak le kell vetnie magáról a szovjet béklyót. Alább idézünk belőle.
„Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak…”
„Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót.”
„…vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.”
Érdemes kontextusba helyezni ezt azzal, hogy a közelmúltban új emlékművet avattak az esztergomi Szent Anna temetőben. A témája pedig az I. világháborús orosz és a II. világháborús szovjet katonák emléke. Az avatáson beszédet mondott például Völner Pál, a térség parlamenti képviselője, és Esztergom fideszes polgármestere is.
A szobor címe Béke angyala, ami elég abszurd. A második világháborúban a kommunisták által csak felszabadításnak hívott hadműveletek után és közben feldúlták az országot a vörös katonák, embertelen módon bántak a magyar nőkkel és férfiakkal egyaránt. Honfitársainkat elhurcolták a Szovjetunióba, majd felépítették a szocialista diktatúrát, ami évtizedekre rátelepedett az országra.
Az 1956-os forradalom kegyetlen leverése is a szovjet páncélosokhoz köthető. Ahogy Orbán fogalmazott, a társadalmat megtizedelő gyilkosokról van szó, ezek az emberek pedig a Vörös Hadsereg nélkül nem kerülhettek volna olyan pozícióba, hogy végrehajtsák tetteiket. Az általa emlegetett hatodik koporsóba is az orosz fegyverek által lelőtt emberek kerültek, ahol ugye a miniszterelnök szerint az ő következő húsz, vagy ki tudja hány évük is fekszik. 1956-ban elvette tőlük a Magyar Szocialista Munkáspárt a jövőjüket. Ez azonban nem valósulhatott volna meg Moszkva és hadosztályai támogatása nélkül.
Ennek ellenére Béke angyala címen egy fideszes vezetésű városban ezeknek a katonáknak, ennek a hadseregnek szóló emlékművet állítanak, Orbán Viktornak pedig nincs ellene kifogása. Leszámolt magában a Vörös Hadsereg bűneivel, vagy a diktatúrából diktatúrába való átmenetet már ő is felszabadításnak tartja? Miért nem tűntetjük el az országból az összes szovjetekre és az ő „hőstetteikre” emlékező emlékművet?
A szabadságharcos
Nem csak a múlttal való viszonyban vannak ellentmondások Orbán retorikájában, hanem a jelennel kapcsolatban is. 2014-ben, a páneurópai piknik 25. évfordulóján így nyilatkozott: „Ez egy szabadságharcos nép, csak a szabadság rendjében érzi jól magát.”
Ez tökéletesen beleillik a 2010 óta szisztematikusan felépített „Orbán a szabadságharcos” – retorikába, aki megvédi az országot a külföldi veszélyektől, legyen szó Brüsszelről, vagy az IMF-ről.
A védelmező, a szuverenitásunkat előszeretettel hangsúlyozó, azt karddal óvó miniszterelnök 2017-ben a Lámfalussy-konferencián azt találta mondani, Trump egyik nyilatkozata kapcsán (minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre), hogy „Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.”
Tehát egy szabadságharcos népnek, aki a szuverenitás teljességében fürdőzik a nemzetközi porondon, akinek a külföld ne mondja meg, hogy mit csináljon, engedélyt kell kapnia egy idegen hatalom első emberétől, bármire is? Az Amerikai Egyesült Államok elnöke ajándékba adja nekünk a szabadságot? Eddig nem voltunk szabadok? Eddig nem saját magunkat helyeztük az első helyre? Ha nem, akkor kit? Ez a nyilatkozat beárazta a szabadságharcos Orbán eszményt. Engedélyt kapunk rá, nem kiharcoljuk a szabadságot, ezek szerint.
Abba pedig már bele sem érdemes menni, hogy 2008-ban Orbán úgy nyilatkozott, hogy nem lehet az oroszokkal olyan szerződést kötni, amit 10 évre titkosítanak, aztán jött Paks II, ugye.
Érdekvezérelt irányváltások ezek, vagy egyszerűen arról van szó, hogy tényleg nem arra kell figyelnünk, amit mond, csak arra, amit tesz? Önök szerint?