Az ókori Görögországban, a demokrácia szülőhelyén igen nagy hangsúlyt fektettek a vitatudományra, mely kez a kezben jar a dialektikaval, logikaval, retorikaval, azaz mindazzal, ami a
gondolkodó embert naggyá teszi.
azaz mindazt, amivel a Fidesz nem rendelkezik.
Korábban teljesen természetes volt, szerencsésebb (értsd: minden normális) országokban még ma is az, hogy a parlamenti pártok vezetői leülnek egymással szemben, és a kamerák kereszttüzében a nagy nyilvánosság előtt megvitatják terveiket, felvázolják az ország számára szerintük legjobb utat. Igen nagy társadalmi igény van erre, hiszen a választópolgárok józanul gondolkodó része (remélem nem csak a bizalom mondatja velem hogy ők vannak többen) igenis kíváncsiak ezekre az elképzelésekre, mert világos, hogy felelős döntést csak a tények ismeretében lehet hozni. Sajnos azonban nálunk erre jelenleg vajmi kevés esély látszik, ami ha jól belegondolunk egyáltalán nem meglepő. Az legutóbbi miniszterelnöki vita 11 évvel ezelőtt, 2006-ban volt, amikor is a jelenleg regnáló államfővel olyan szinten törölték fel a padlót és zúzták porrá, hogy a takarítónő talán még most is talál pici szemcséket a tévéstúdió eldugott sarkaiban. Történt mindez úgy, hogy mind ő, mind az akkori - és máig utolsó - vitapartnere lehazudták a csillagokat is az égről (azaz megállapíthatjuk, hogy az akkori beszélgetés haszna annyi volt, hogy megtudtuk, Orbán akkor még nem tudta tisztességesen megtéveszteni a hallgatóságot, amit azóta profi szintre fejlesztett). A Fidesz vezetője attól a naptól fogva
a saját híveiken kívül senkivel, sem az ellenzékkel, sem a médiával nem áll szóba,
nem tekint partnernek senkit, csak és kizárólag a saját csodálóihoz szól, akik mint despota fáraót imádják és csüngnek minden kinyilatkoztatásán.
A mai magyar közéletben a Jobbik és Vona Gábor az, aki leginkább szorgalmazza az ezirányú törekvéseket, rendre felhozzák a kommunikáció szükségességét, ami általában süket fülekre talál. Most először kapott (idézőjelesen) érdemi választ, de nem sok köszönet volt benne. A miniszterelnök egy félmondattal reagálta le a dolgot: "Komolytalan dolgokkal nem foglalkozunk." Puff.
Két lehetőség van:
vagy a kihívót tartja komolytalannak, vagy a vita tárgyát.
Az első is elég nagy baj, tudniillik Magyarország legerősebb ellenzéki pártját degradálja le, azaz áttételesen ezen szervezet minden egyes tagját, de tulajdonképp az egész ellenzéket sem tartja érdemesnek az eszmecserére. Na de álljon meg a fáklyásmenet: honnan veszi a bátorságot, hogy Magyarország nagy részét tudatlan senkiházinak bélyegezze? Milyen jogon veszi semmibe több millió ember akaratát? A kormány kommunista vezérelvek alapján építi médiabirodalmát és kizárólag azon keresztül szól a néphez, de ez egyirányú csatorna: az ellenvetéseket, kritikákat vagy szóra sem méltatja, vagy gúnyos, esetenként alpári megjegyzésekkel söpri félre őket.
A második viszont megdöbbentő eshetőségre enged következtetni:
Magyarország kormányát hidegen hagyja az idős emberek sorsa.
Illetve bocsánat, ez nem lehetőség, hanem tény. Semmiféle előremutató javaslatuk nincs az életük jobbá tételére, egy szóban összefoglalható a nyugdíjaspolitikájuk: "emelek". Azt már ritkábban teszik hozzá, hogy aprópénzzel, azt pedig soha, amit ténylegesen gondolnak:
"örüljetek hogy ennyit is kaptok, fogjátok be a szátokat és szavazzatok ránk."
Meg egyébként is, mindenki más az ördöggel cimborál, mi majd kiterjesztjük felétek karjainkat és megvédünk a migránsoktól, Sorostól, a pirézektől és a tengeri szörnyektől.
Ezzel szemben mi az igazság? Annak ellenére, hogy "erős és büszke" ország vagyunk a nyugdíjak összege évi 1-2 százalékot nő, sőt egyre nagyobb a szakadék a fizetések és a nyugdíjak között annak ellenére, hogy a bérek sem emelkednek túlzottan látványosan.
A szépkorúak mintegy fele kénytelen beérni havi százezer forintnál alacsonyabb összeggel,
ami az igen magas lakhatási és rezsiköltségek, Európa legmagasabb ÁFÁ-jával sújtott alapvető élelmiszer és egekbe szökő gyógyszerárak mellett édeskevés. Választások előtt pedig nagy kegyesen odadobnak még egy kis pluszt, ami nem más mint alamizsna, egyszerű emlékeztető, hogy hova is kell rakni az X-et.
Olybá tűnik, legalábbis erre enged következtetni az a csapásirány ami mentén halad a kormány, hogy mindkét alternatíva igaz. Egy társadalom alapelve kellene hogy legyen, hogy a koros embereket tisztelet és megbecsülés övezze, főleg Magyarországon, ahol az utóbbi évtizedek embert próbáló történései oly sokakat megroppantottak, nem pedig biodíszletnek és szavazógépeknek használni őket, ahogyan a jelenlegi kormány teszi. Véget kell vetni az effajta hozzáállásnak, és a múlt hibáiból tanulva egy stabil emelkedő pályára kell helyezni mind a párbeszédet, mind idős társaink életszínvonalát, hogy végre ne megélhetési gondokkal kelljen nap mint nap szembesülniük, hanem nyugodtan és boldogan élvezhesség jól megérdemelt pihenésüket.
Szathmáry-Király Gábor