Óriási robbantás Bangkokban

A robbanás Bangkok egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjánál, a város egyik híres buddhista szentélye közelében történt helyi idő szerint este 7 óra körül.

 
Pravut Thavornsziri rendőrkapitány azt közölte, hogy a robbanást egy pokolgép okozta. A helyszínre tűzoltók és mentők érkeztek.

Egy szemtanú a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy a robbanás helyszíne közelében emberi húscafatokat látott, később pedig egy katona azt mondta a nézelődőknek, hogy menjenek el, mert a hatóságok egy második pokolgép után kutatnak. Egy újabb robbanástól tartva így kiürítették a környező bevásárlóközpontokat.
 
Az Eravan szentély luxusszállodák, bevásárlóközpontok és irodák közelében található, és fontos idegenforgalmi látványosság, mindenekelőtt a Kelet-Ázsiából érkező látogatók számára, de a helyi lakosság is gyakran imádkozik ott. A hely különlegességét a turisták számára az adja, hogy a szentélynél késő estig óránként többször táncosnők lépnek fel pompás kosztümökben.
 
"A Hyatt-Eriwan Szállodában vacsoráztam, amikor egy óriási robbanás rázta meg az épületet" - számolt be a történtekről Eric Seldin, aki Bangkokban dolgozik.
 
"Amikor 15 perccel később kimehettünk, több letakart holttestet láttam" - tette hozzá.
 
Egyelőre nem tudni, ki követte el a robbantást.
 
A thai erőknek a többségében buddhisták lakta ország déli részén ugyan okoznak némi gondot a muszlim lázadók, de utóbbiak csak ritkán követnek el támadásokat az általuk lakott területen kívül. A délkelet-ázsiai ország számára nagyobb problémát jelent, hogy elsősorban a fővárost egy évtizede időről időre megbénítja a politikai táborok közötti, olykor összecsapásokba torkolló rivalizálás. Tavaly május óta a hadsereg irányítja Thaiföldet, miután eltávolította a hatalomból a megválasztott kormányt a hónapokon át tartó, néha erőszakos kormányellenes tüntetések hatására.