Bár sokan jósolták, a hihetetlen pusztítás sem volt képes megtörni az olajlobbi lendületét, sőt az a fajta szemléletváltás sem érzékelhető, amit esetleg Fukushima okozhatott a nukleáris-energia felhasználása kapcsán.
Attól, hogy nem látjuk, még ott van
Legutóbb tavaly októberben végeztek vizsgálatokat a Kaliforniai Egyetem és a Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársai a Mexikói-öbölben. A kutatók kénytelenek voltak megállapítani, hogy a British Petrol (BP) tulajdonában lévő platform felrobbanása után több mint 4 esztendővel a szennyezés legalább 3200 négyzetkilométeren fedi be a tengerfeneket.
Másképp fogalmazva, Budapestnél hatszor nagyobb területet borít még mindig kőolaj, ugyanis a kiömlő mennyiségnek egy jelentős hányada a robbanást követően nem emelkedett a felszínre, hanem a fúrás körül leülepedett és réteges sávokban összegyűlt.
Az oceanográfusokból, geokémikusokból álló kutatócsoport a Macondo Well olajlelőhely körzetében gyűjtött üledékmintákat, amiből kiderült, a szennyezés egy része olajos vízgyűrűt képezett a kontinentális talapzat lejtőjén, a másik, folyósabbik része pedig felhőként lebegett a vízben, majd 1300-1700 méteres mélységben itatta át az üledékréteget.
Mintha meg sem történt volna
Bár viszonylag sok látványos felvétel készült a Deepwater Horizon haláltusájáról, a történet már kezd a feledés homályába veszni. Ebben talán az is közrejátszik, hogy ember életekben (az elhunyt 10 munkáson kívül) közvetlen módon nem esett kár.
S mivel igen költséges, és nehéz dokumentálni a mélytengeri ökológiai hatásokat, egy idő után a nyilvánosság érdeklődése elhalványul.
Ebből a szempontból az idő az olajvállalatoknak kedvez, ugyanis ezek az energetikai cégek továbbra sem tettek le a mélytengeri kitermelésről, erre drasztikus példával szolgálnak az Északi-sark gyarmatosítására tett jelentős kísérletek.
Változott-e a bármi is a nyugati világ szemléletén a Deepwater Horizon pusztulása óta?
Ezt a kérdést feltettük a Greenpeace-nek is, egyben arra kértük a nemzetközi környezetvédelmi szervezetet, hogy értékelje a jelenlegi állapotokat.
Válaszukban emlékeztetnek: még mindig körülbelül 1 millió hordónyi olaj van a Mexikói-öbölben, ami folyamatosan károsítja nemcsak a környék ökoszisztémáját, de kockázatot jelent a partvidék halászatból és turizmusból élő lakossága számára is.
A Greenpeace álláspontja szerint mindent meg kell tenni azért, hogy hasonló katasztrófákra ne kerülhessen sor a jövőben, hiszen a tengerbe kerülő olaj nemcsak az élővilágot teszi tönkre, és ejt akár évtizedig be nem gyógyuló sebet az ökológiai rendszerben, de a (helyi) közösségek életkörülményeit is rendkívül káros módon befolyásolhatja. Ezzel kapcsolatban aláhúzták, a katasztrófát okozó brit olajcég még mindig nem kártalanította kielégítő módon az érintett embereket.
A zöld szervezet arra is rávilágított, hogy a robbanás kimutathatóan károsította a tengeri élővilágot, a Mexikói-öbölben élő fajok között rendszeresek a különböző betegségek, fejlődési rendellenességek, illetve a halva-születések.
Meddig maradhat érintetlen?
Emlékezetes képek készültek, amikor a Greenpeace aktivistái a Gazprom olajfúrókútjaira láncolták magukat 2013-ban, az Északi-sark közelében.
Adódik a kérdés: mit keres ezen a rendkívüli tájon egy energetikai cég, és miért küzd a kitermelés ellen a szervezet?
A Greenpeace elfogadhatatlannak tartja, hogy egy olajfúrótornyon történő baleset hosszútávú környezetvédelmi és társadalmi következményeinek ismeretében, az olajlobbi egyre extrémebb helyeken kezdeményez olajfúrásokat, ahol a különleges időjárási körülmények fokozzák egy potenciális robbanás vagy szivárgás esélyét. Ilyen terület például a sarkvidék is.
Mint megtudtuk, a szervezet jelenleg a Shell Csukcs-tengeren tervezett olajfúrása ellen kampányol, és az akciójukat már mintegy 7 millió ember támogatta aláírásával.
A környezetvédők hangsúlyozták, hogy még az amerikai kormány által készített hatástanulmány szerint is 75 százalék a valószínűsége annak, hogy a kitermelés során bekövetkezik egy baleset.
Ha ez valóban realizálódna, akkor a pusztítás helyrehozhatatlan károkat okozna az Északi-sark rendkívül érzékeny élővilágában. Ezt azzal magyarázzák, hogy a jégtáblák alá ömlő olaj szinte eltávolíthatatlan, így egy katasztrófa örökre tönkretenné a világ egyik legnagyobb, szinte érintetlen ökoszisztémáját.
Kedves olajlobbi, boldog ötödik születésnapot!