Ötmilliárddal többet költünk matricára

Több mint egymillió megyematricát adtak el május elsejéig, ebből az államnak 5,7 milliárd forint bevétele származott - derül ki az adatokból, amiket a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól (NÚSZ) kért ki a portál.
 
Ennek alapján az éves megyematricák bevezetése miatt nem fogyott kevesebb normál éves matrica. Ehhez persze figyelembe kell vennünk, hogy a D2 kategória tavaly még nem létezett, azok a járművek, amik most ide tartoznak, korábban D1-es matricát váltottak, és persze olyan utakat is fizetőssé tett a kormány, amik korábban nem voltak azok.
 
Nem fogyott kevesebb országos matrica
 
A megyematricák bevezetése azért jó, mert néhány ötezer forintos matricával ki lehet váltani az egész országra érvényes 43 ezer forintos évest: ez volt a kormány érve, amikor átalakították a rendszert. A számok alapján ez nem jött be, nem fogyott kevesebb normál éves matrica, mint tavaly. Persze lehetnek, sőt biztosan vannak olyan autósok, akik egy vagy több megyematricával váltották ki az országos évest, de összességében az éves matricákat nem szorította ki a megyei.
 
A heti és a havi matricák eladásai havi bontásban már jobban elmaradnak az egy évvel korábbitól, és az olló egyre jobban nyílik, a különbség hónapról hónapra nagyobb. Vagyis az éves megyematricák nem az általános éves matricát váltják ki, sokkal inkább a heti és havi matricát - írja a portál.
 
Az összes eladott matrica száma az első négy hónap alatt lassan utoléri a tavalyi eladásokat, ha a tendencia folytatódik, akkor az év hátralevő részében az eladások elmaradhatnak a tavalyiaktól, de az év eleji kiugrást nehéz lesz behozni.
 
Az állam jól járt a matricarendszer átszabásával és a fizetős szakaszok kiterjesztésével, az autósok viszont rosszul. 2014 első négy hónapjában a matricák 15,1 milliárd forint nettó bevételt termeltek a NÚSZ adatai szerint. Idén május elsejéig bruttó 27 milliárd folyt be matricaeladásokból.