A Parragh-interjú után van oka aggódnia a katásoknak

A Parragh-interjú után van oka aggódnia a katásoknak

Év végéig átalakítani, vagy megszüntetni kellene a katás adózást - nyilatkozta a VG.hu-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Hogy ez végül a KATA megszüntetése, vagy markáns újratervezése lenne, arról úgy fogalmazott, hogy korai lenne eldönteni.

„Mindkét megoldás mellett és ellen is szólnak érvek. A módosítás kockázata, hogy az új szabályozás vajon milyen vállalkozói hozzáállást vált majd ki. A kivezetéssel pedig visszamegyünk a startmezőre, az adózóknak ismét be kellene lépniük egy adónembe, amire a hajlandóság kérdéses. Azonban ha véget is ér a katázás, a helyére lépő adónak azonnal meg kell jelennie, hogy senkit ne érjen kár”.

Parragh szerint mindkét elgondolás azon alapszik, hogy fenn kell tartani a kedvezményes adózást az önfoglalkoztatóknak, valamint az alacsony egzisztenciájú vállalkozásoknak, de úgy, hogy bezáruljanak azok a kiskapuk, amiket sokan visszaélésre használnak. Ezzel összefüggésben azt mondta, hogy ennek a körnek az aránya az összes nyilvántartott, mintegy 430 ezer katás adóalany 20-30 százalékát is elérheti. 

Úgy véli, azért is ideje valorizálni az adószintet, mert az 2013 óta változatlan, az inflációt sem követte le. Az indokolt adóösszeget nem kívánta számszerűsíteni, de jelezte, hogy az MKIK álláspontja szerint a KATA adóját érdemes lenne valamiféle sarokponthoz kötni, ami lehet az infláció, vagy a minimálbér is.

Kitért rá, hogy az állam eltolhatná magától a nyugellátás és egyéb járandóságok értékének a rendezését és ráhagyhatná minden érintettre, hogy „vakarja a fejét, mikor kézhez kapja az első nyugdíját”. De szerinte mivel az öngondoskodás kevésé van jelen a közgondolkodásban, döntéshozói szinten vállalni kell ezt a felelősséget akkor is, hogyha az adó megemelése nem fog tetszést aratni.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}