Patkányt talált a vécében

„Vízcsobogást hallottam a mosdó felől, először arra gondoltam, eltört egy cső. Kimentem a fürdőszobába, felkapcsoltam a villanyt, és a vécéből nézett rám egy méretes patkány” – mesélte történetét a delmagyar.hu-nak Tari Róbert. A szegedi férfi egy ötemeletes panelházban bérel irodaként egy földszinti lakást.
 
„Olyan már volt, hogy dugulás miatt feljött a víz, de patkánnyal még nem találkoztam. Hirtelen rácsuktam a vécé tetejét, ez jutott elsőre eszembe” – folytatta. Aztán végzett a hívatlan vendéggel. A férfi azt „eddig városi legendaként gondoltam a vécében felbukkanó patkányra, úgy tűnik, most már ez a valóság”. A bérlő végzett a hívatlan vendéggel.
 
A lakásba bejutó, a csövekben közlekedő patkányról szóló híreken már meg sem lepődik a rágcsálóirtó. Horváth István, a Fedora Plusz Kft. ügyvezető igazgatója szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szegediek patkánnyal találkoznak a fürdőszobában, igaz, eddig a jelenség főként a földszintes irodákra volt jellemző. „Az állat a bűzelzárón keresztül is feljut a lakásba. A csatornarendszeren keresztül jut el az ingatlanokig, a patkány szereti a fekáliát és a nyirkos helyeket” – magyarázta.
 
A szakember olyan esetről is beszámolt, amikor a rágcsáló egy második emeleti otthonig jutott. „Az irtáson kívül egy megoldás létezik a rágcsáló megállítására, ha lecsukva tartjuk a vécé fedelét” – mondta Horváth.
 
Szegeden legutóbb tavaly októberben lehetett hallani patkányinvázióról. A város közterületein ütemterv szerint végeznek rágcsálóirtást, ugyanakkor a szaporulatnak kedvez az elmúlt két évben tapasztalható enyhe tél.