Patricia Highsmith Idegenek a vonaton című pszichothrillere két gyilkosságról szól, de a feszültséget nem az adja, hogy kiderül-e a gyilkos(ok) személye. A sötét titkok csapdájában vergődő Guy Haines és Charles Bruno története most a Rózsavölgyi Szalon színpadán elevenedik meg, a dráma hazai ősbemutatóját pedig mi is megnéztük.
Platón elmélete szerint egy fekete és egy fehér ló húzza a lélek „szekerét”. A fehér a magasságokba törekszik, a fekete pedig lehúzna a földre. Ez a kettősség a vezérfonala Patricia Highsmith Idegenek a vonaton című pszichothrillerének, melyből Alfred Hitchcock filmet rendezett, Craig Warner pedig drámát írt, utóbbinak hazai ősbemutatója a héten volt a fővárosi Rózsavölgyi Szalonban.
Guy Haines építész (Porogi Ádám) és Charles Bruno „életművész” (Józan László) a vonaton találkoznak. Előbbi munkabeli kiteljesedését csapodár felesége, utóbbi sikeres érvényesülését pedig zsarnoknak tekintett apja akadályozza. Felmerül az ötlet, hogy tegyék el az útból egymás „akadályait”. Mivel a két férfinek nincs köze egymáshoz, ez lenne a tökéletes gyilkosság. Charles tehát megöli Guy feleségét, és várja, hogy társa hasonlóképp cselekedjen az ő apjával.
Guynak azonban nem fűlik a foga a gyilkossághoz, noha tudja, felesége halálában ő maga sem teljesen ártatlan. Charles pedig a legmanipulatív eszközökkel addig zsarolja vagy épp irányítja, míg Guy lerója adósságát.
A történet itt azonban nem ér véget, ugyanis Charles szinte teljesen részévé válik Guy, valamint új felesége, Anne Faulkner (Szina Kinga) életének. Charles ugyanis szeretetre, elismerésre, feltűnésre vágyik, amit anyján (Takács Katalin) kívül senkitől sem kap meg.
A gyilkosságot Charles apjának korábbi biztonsági embere, Arthur Gerard magánnyomozó (Őze Áron) deríti fel. Ám a darabban a krimi vonal csupán kiegészítése vagy inkább hangsúlyozása annak a lelki szenvedésnek, amin a két főszereplő végigmegy. Arthur is inkább pszichológiailag, semmint bravúros nyomozói munkával gyakorol nyomást Guyra, de főleg Charlesra. Hogy kevésbé krimivel, mint inkább pszichodrámával van dolgunk, annak legékesebb jele, mikor a nyomozó azt mondja Charlesnak:
Az ügyet visszaadom! Guy Haines szenvedett már eleget!
Szarka János rendező azt mondta erről a motívumról, szinte csak azért van, hogy a két főszereplő minél közelebb kerüljön egymáshoz.
Legyen egy közös titkuk, amely elválaszthatatlan köteléket alakíthat ki köztük! Aztán látjuk, hogyan működik, pontosabban hogyan nem működik ez. A közös titkok bilincséből csak súlyos sérülésekkel lehet kijönni. A gyilkosság egy végletes érzelem meggondolatlan megnyilatkozása itt
– mondta Szarka.
A dráma furcsa szereplője Guy kollégája, titkára, Frank Myers (Ozsgyáni Mihály), aki az elismerésre vágyó (vagy épp nem vágyó) építésznek az újabb és újabb kihívásokat, megbízásokat hozná. Valamilyen szinten kilóg a másik öt szereplő közül, hiszen ő nem áll érzelmi kapcsolatban egyikükkel sem, mégis deus ex machinaként a pszichothriller egyik legjobb szimbólumát ő hozza be elérhető célként a darabba.
Vajon Guyban és Charlesban a fehér vagy a fekete ló győz? Melyiküknek jut a fehér angyalszárnyat idéző híd, és melyiküknek a fekete föld?
Szarka János rendezésében egy jottányit sem engedi, hogy a külsőségek elvonják a figyelmet a két főszereplő karakterfejlődéséről. Nincs látványos díszlet, a szereplők jelmezei is olyanok, mint az utca emberén. A jeleneteket összekötő zenei betétek sem fülbemászó slágerek, épphogy a színpad átrendezésének neszeit el tudják nyomni. A gyilkossághoz elengedhetetlen pisztolylövésen túl mindössze egyetlen furcsa hang hallatszik Charles és Anne közös italozásakor egy korty brandy mellett, mely néhány jelenettel később felidéződik: Charles az ellentétek ellenére annyira „egy húron pendül” Guyjal és Anne-nel, hogy a nézőben az érződik, Anne tudná szeretni a Charlesban megbúvó Guyt is.
Ettől a kivételtől eltekintve semmiféle külső hatás nem ér minket, a színészek gesztikulációi, mimikái, hanghordozásai teljesen dominálják a kétszer egy órát, az elejétől a végéig lekötik a néző figyelmét. Különösen igaz ez Guy és Charles alakjára, a két színész – akiket a többiek még véletlenül sem akarnak túljátszani – által alakított figurák karakterfejlődésének íve tökéletesen kirajzolódik. Így azután tényleg megdöbbentő lesz az a katarzis, amit a darab zárójelenetében átélhetünk.
Az előadás a Rózsavölgyi Szalon, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója.
(Patricia Highsmith–Craig Warner: Idegenek a vonaton. Rózsavölgyi Szalon. Rend.: Szarka János. Szereplők: Porogi Ádám, Józan László, Szina Kinga, Takács Katalin, Őze Áron, Ozsgyáni Mihály.)