Sas Zoltán a Pegasus-bizottság fogadásán: Legyen bírói engedélyhez kötve a titkos információgyűjtés!

Sas Zoltán a Pegasus-bizottság fogadásán: Legyen bírói engedélyhez kötve a titkos információgyűjtés!

A Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke az Alfahírnek elmondta, meg kell szüntetni, hogy az államhatalom részét képező igazságügyminiszter is adhasson ilyen engedélyeket.

A Pegasus-botrány néven elhíresült megfigyelési ügy kapcsán kétnapos tényfeltáró látogatás céljából jött Magyarországra a PEGA, az Európai Parlament illegális megfigyelésekkel foglalkozó különbizottsága. Az Alfahírnek Sas Zoltán elmondta, a Budapestre érkező európai uniós szakbizottságnak a Nemzetbiztonsági bizottság elnökeként adott általános tájékoztatást a magyarországi parlament működéséről, illetőleg az általa vezetett bizottság jogszabályi kereteiről, lehetőségeiről.

Az uniós szakbizottság jelentős létszámú, 8-10 fős küldöttséggel jött el, mindenki saját tolmáccsal, szakértőkkel érkezett. A kormány képviseletében Simicskó István volt jelen – számolt be Sas, aki egyedüli ellenzékiként vett részt.

Mint kifejtette, mindegyik résztvevő két körben kérdezett, sok kérdés is volt, s többségében a kémszoftverek használatával kapcsolatos bizottsági álláspontról és vizsgálatokról érdeklődtek. Ezeket a legjobb tudása szerint meg is válaszolta – közölte Sas, aki tartalmasnak nevezte a mintegy másfél órás megbeszélést.

Kiemelte, a bizottság nemzeti minősített adatokkal dolgozik, és amelyek ezen titokkörbe tartoznak, nem állt módjukban megosztani a delegációval. A PEGA küldöttsége ezután arra volt kíváncsi, hogyan lehet ezekhez hozzáférni, de ehhez a titokgazda feloldására lenne szükség. Sas a delegációnak elmondta, milyen vizsgálatokat kezdeményezett a bizottság és ő maga is. Az általa kezdeményezett ténymegállapító vizsgálathoz azonban a többségi szavazás során nem támogatták a javaslatát. Felidézte, panaszvizsgálatokat is lefolytattak, melyekben a jogszabályi hátteret, a jogi feltételek fennállását vizsgálták. 

"Ezek azt állapították meg, hogy a vonatkozó jogszabályokat betartották a titkosszolgálatok, de mi szerettünk volna tényfeltáró vizsgálatot is folytatni, melyből kiderül, pontosan ki ellen, miért, hogyan, milyen okokból, milyen eredménnyel zárult a vizsgálat, ennek a támogatottsága nem volt meg Nemzetbiztonsági bizottságban" – elevenítette fel a parlamenti bizottság jobbikos elnöke, hozzáfűzve, hogy ezt csak az ellenzéki bizottsági tagok támogatták.

Sas Zoltán úgy gondolja,

a legfontosabb, hogy a későbbiekre nézve Magyarország is minél hamarabb vezesse be azt az EU-s országok döntő többségében meglévő joggyakorlatot, hogy a titkos információgyűjtés külső engedélyét kizárólag bíró adhassa meg; szüntessék meg, hogy az államhatalom részét képező igazságügyminiszter is adhasson ilyen engedélyeket.

Meggyőződésem, hogy ha egy bíró hozza meg a döntést, aki az államhatalomtól független, nem része a kormányzati rendszernek, kellő garanciát tud nyújtani a jogállami normák megvalósulásának

– húzta alá lapunknak a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, aki Facebook-posztjában is ezt hangsúlyozta.

Érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy mindvégig igyekezett szakmai maradni, a kormánypárti képviselő álláspontja viszont több esetben is ütközött a PEGA különbizottságéval, "ők elég szépen vitatkoztak".

Sas elmondása alapján a sajtóban az elmúlt másfél évben megjelent hírekre, megfigyelt személyekre kérdeztek rá a PEGA-küldöttség tagjai. A kormány álláspontja szerint az eddigi vizsgálatok megfelelőek voltak és megnyugtatóan zárultak, ezért nem támogatták a további tényfeltárást. 

Ellenben Sas Zoltán úgy látja, lenne társadalmi igény arra, tényleges és átfogó vizsgálat történjen a Pegasus-ügyben, mint minden olyan esetben, ami nemzetbiztonsági érdeket érint – akárcsak a külföldi finanszírozás esetében.

A Jobbik országgyűlési képviselője arra is reagált, hogy a szakbizottság szeretett volna találkozni Varga Judittal is, ám erre a tárcavezető a minap úgy reagált: "Brüsszeli bohózattal indul a hétfő!" Az igazságügyi miniszter azt is írta: "uniós ügyekért felelős miniszterként kénytelen vagyok visszautasítani a felkérésüket".

Sas szerint uniós tagállamként nyilvánvalóan meg kell adni azt a tiszteletet, hogy találkozunk egy hazánkba érkező EU-s szakbizottsággal. 

Az a miniszter asszony saját döntése, hogy ebben milyen álláspontot képvisel, ő ezt a döntést hozta, én pedig azt, hogy szívesen bonyolítok le velük konstruktív találkozót

– fogalmazott Sas Zoltán.