"Mi kell még ahhoz, hogy leereszkedjenek a hatalomból és az ereszcsatorna helyett végre az igazságba kapaszkodjanak?"

"Mi kell még ahhoz, hogy leereszkedjenek a hatalomból és az ereszcsatorna helyett végre az igazságba kapaszkodjanak?"

Az Országgyűlés mai azonnali kérdések órájában Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezte.

Potocskáné felszólalását azzal kezdte, nem az a gond, ha valaki homoszexuális, a probléma azzal van, amit Szájer József tett, aki pitiáner bűnözőként elmenekült a helyszínről, ahelyett, hogy azonnal bevállalta volna a következményeket.

Kiemelte,

"az a gond, hogy Szájer már harminc éve hazudik a választóinak."

Az ellenzéki párt politikusa úgy fogalmazott, 

"A legnagyobb gond az, hogy Önök Magyarországot Európa szégyenpadjára ültették. Ezekkel a tettekkel végérvényesen bebizonyosodott, hogy a politikájuk hazugságokból és gyűlöletkeltésből áll."

Kifejtette, ezek a cselekmények világosan megmutatták, hogy az Alaptörvény csak egy politikai termék, ami nem szolgál példának, ahogyan azt is, hogy semmibe veszik a saját választóikat. Az már nem fél bele az Önök politikájába, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért.

Elmondta, "látjuk már, miről szól a Fidesz politikája: hazugságok, gyűlöletkeltés és bűncselekmények tömkelege. Nincs két Fidesz, ezt már megtanulhattuk."

“Mi kell még ahhoz, hogy leereszkedjenek a hatalomból és végre az ereszcsatorna helyett végre az igazságba kapaszkodjanak?”

- szögezte Potocskáné a kérdést Gulyásnak.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában elmondta, szomorúan látja, hogy a Jobbik nem csak a tekintetben jár új utakat, hogy Gyurcsány Ferenccel kívánkozik közös listára, de képviselő asszony is tőle vesz retorikai tanfolyamokat felszólalásait megelőzően.

Gulyás kifejtette, nagy különbséget lát az említett esetek és az ellenzék gyakorlata között, mégpedig azt, hogy mind a Borkai-ügyben, mind pedig a Szájer-ügyben a felelősök vállalták a tetteik következményét és közéleti tevékenységüktől visszavonultak. Kaleta Gáborral kapcsolatban úgy reagált, a Gyurcsány-kormány 2002-től kezdődő, nyolc évig tartó szolgálatában öregedett diplomatája volt, így szerinte Kaletáról inkább Gyurcsánynál kellene érdeklődni.

“Mi legfeljebb azt a hibát követtük el a konkrét esetben, hogy az összes olyan diplomatát, aki Gyurcsány Ferenc szolgálatában szolgált, azokat nem távolítottuk el” - zárta szavait.

Potocskáné Kőrösi Anita viszontválaszát azzal kezdte, javasolja, írják bele az Alaptörvénybe azt is, hogy a képviselő úr férfi, a képviselő asszony pedig nő. A keresztényszociális néppárt politikusa szerint a Szájer-ügy nem arról szól, hogy valakinek a szexuális orientációján élcelődjünk. 

Szerinte

"a gond Szájer József tetteinek körülményeivel van: a botrány éppen akkor robbant, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr megvétózza az Európai Unió költségvetését. Mit jelent ez? Önök zsarolhatóak és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet az a tettsorozat, amivel Önök és a magyar állampolgárok nap mint nap szembesülnek."

Hozzátette, az ellenzéki pártok képviselők azon fognak dolgozni, hogy egy olyan Magyarországot építsenek ahol nincsen helye a kirekesztésnek, a gyűlöletnek, de a tetteknek vannak következményei.

A kancelláriaminiszter minderre úgy reagált, az ő oldalukon mindenféle botránynak volt politikai következménye, míg a másikon nincsen sem annak, ha valaki szemeket lövet ki, vagy olyan jelölteket támogat az ellenzék, aki antiszemita kijelentéseket tett, sem pedig annak, ha valaki nyolc évig tartó kormányzásával tönkretette az országot.