(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A kereszténység alapítója, a Názáreti Jézus a magát kinyilatkoztató világteremtő, az Isten nevében szólt, azt állítva magáról, hogy ő a Teremtő Fia. Életpéldájával, azaz viselkedésével, tetteivel és szavaival mutatta meg az örök életre vezető utat; a Krisztus-követők, azaz a keresztények hisznek abban, hogy tanítását követve földi haláluk után örök életet nyernek. Száraz teológiának egyelőre elég is ennyi, most vegyük szemügyre a Názáretit, aki nagyon is valóságos ember volt.
Mit tett és mit nem tett a Názáreti?
Mindenekelőtt példát mutatott: rendszeres imaélettel, önfegyelemmel. Ez nem akadályozta meg, hogy az örök üdvösségről, az emberekre a mennyek országában váró örömről szóló tanításában ne említse a lakomát, az egyik legbarátságosabb közösségi cselekményt; ő maga is nem egyszer vett részt lakomán.
- Tanított – de nem alapított iskolát, (és pláne nem iskolarendszert).
- Gyógyított – de nem alapított kórházat, sem egészségügyi ellátórendszert.
- Táplált – de nem alapított ingyenkonyhát.
Tanításának veleje a legelső mondata: Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa! (Máté evangéliuma 4,17). Lukács evangéliumában pedig így kezdődik a tanítás (4,17-től): Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: ”Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”
Jézus minden cselekedete ennek a bejelentésének a fényében érthető. Csodatételei – mindenekelőtt a gyógyításai – egyetlen előfeltételhez kötődnek: aki hisz benne, az elnyeri a gyógyulást, illetve közreműködőként elnyeri más (gyermeke, szolgája) számára. Még olyan is olvasható az evangéliumban, hogy valakit akaratán kívül gyógyít meg (a vérfolyásos asszony csak hátulról érinti meg Jézus ruhájának a szegélyét, a Názáreti maga is meglepődve fordul hátra).
Azonban egyetlen esetet sem ismernek az evangéliumok, amikor Jézus olyant gyógyít meg, aki nem hisz benne. A hitetleneknek nincs gyógyulás. Hogy a hívő zsidó-e vagy pogány, az mindegy; de aki nem hiszi, hogy Jézus az Isten küldötte, a Megváltó, az biztosan nem gyógyul meg. Például Názáretben – ahol felnőtt – megbotránkoztak rajta, és a Názáreti Jézus hitetlenségük miatt ott több csodát nem is tett (Máté 13,58). Sok ezer embert jóllakatott öt kenyérrel és két hallal – de azok mind hitték, hogy Jézus a Megváltó. Az evangélium egyértelmű: a hitetlennek nincs csoda.
Nem igaz, hogy mindenki megtért, aki Jézussal találkozott
A legismertebb meg nem térés a gazdag ifjú esete. Idézzük Márktól (10,17-től): Jézushoz odasietett valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” „Mester – válaszolta –, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: „Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Ez az egyetlen alkalom Márk evangéliumában, hogy Jézus „gyermekeimnek” szólítja a tanítványait. Nyilván maga a Názáreti ugyanúgy elszomorodott, mint a gazdag ifjú. Ennyire fegyelmezett, ennyire tanult, ennyire akar, és mégsem tud, a vagyona visszatartja az üdvösségtől. De Jézus tiszteli a személy szabadságát, ha ő azt választja, hogy inkább Isten nélkül, üdvösség nélkül él, de a vagyonához ragaszkodik, akkor nincs mit tenni. Jézus nem tesz csodát, hogy megfossza a vagyonától, és ezzel „felszabadítsa” az üdvösségre. Ha az ifjú úgy dönt, hogy inkább a vagyon, mint az üdvösség, akkor Isten tehetetlen.
Nem igaz, hogy minden meg van bocsátva
A kereszténység hivatásos félremagyarázóinak egyik kedvelt ármánya, hogy azt híresztelik, Isten mindenkinek mindent megbocsát. Erről szó sincs az evangéliumokban. Lássuk először Mátét (12, 31-től): Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór. Ezért mondom nektek: minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot. Ha valaki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, de ha a Lélek ellen beszél, nem nyer bocsánatot sem ezen, sem a másvilágon. (Például azok sem, akik azt állítják, hogy Isten mindent megbocsát.) János evangéliumában kereken kimondva (12, 47-től): Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon.
És olvassuk el figyelmesen a keresztre feszítést (Lukács 23,32-től):
Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele. Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak. (Tehát a római legionáriusoknak bocsát meg, akiknek semmi közük az egészhez, a véletlenül épp szolgálatban voltak, teljesítették a parancsot. Arámul nem tudtak, az egészből nem is értettek semmit.)
A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: ”Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” (Ezek közül Isten senkinek sem bocsát meg, mert ezek mind tudják, hogy mit tesznek. Még azok a katonák is, akik előtte fölfeszítették, ha utóbb beálltak a gúnyolódók közé, erre nem kapnak bocsánatot.)
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.” (A másiknak nem mondta, hogy vele lesz. Az üdvösség alapja a hit, a hitvallás és a bűnbánat, a jobbik lator ugyanis először azt mondja ki, hogy a kereszthalállal tettei méltó jutalmát kapja. A másikat csak az érdekelte, hogy megússza az ítéletet.)
A tanítás ismert, a feltámadás megtörtént, mindenki önmaga eldönti, a saját felelősségére, hogy hisz vagy nem hisz. Hogy életét a Názáreti tanítása szerint éli vagy nem a szerint. A döntésnek megvan a maga egzisztenciális következménye: aki nem hisz, annak a szerint mérnek. Ezért nagyon nem mindegy, hogy a Vele találkozáskor, a döntési helyzetben mit választ a személy. Ez a legnagyobb emberi szabadság, és Isten nagyvonalú, nem korlátoz benne senkit. Ő belülről fakadó, eleven, élő hitet vár, kér, remél — de nem kényszeríti ki.
Visszaélés a vallással
Ferenc pápa pár napja, a nagyszerdai szentbeszédében a mai Júdásokért imádkozott: „Imádkozzunk ma azokért, akik üzletet csinálnak mások rászorultságából a járvány idején; akik kihasználják mások szükséghelyzetét és »eladják« az embereket: a maffiózókért, az uzsorásokért és sok más emberért. Kérjük, hogy az Úr érintse meg és térítse meg a szívüket!”
A pápa szelíd ember. Szelídségével gátlástalanul visszaélnek azok, akiknek az alakoskodás napi rutin. Pedig a pápa figyelmeztetése összecseng Jézus tanításával (Mt 6,2–4): „Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”
A kereszténység tehát nem lehet hivatalos állami ideológia, ahol ezt hangoztatják, ott visszaélnek a jézusi tanítással. A kereszténység a szívből, a lélekből, az elméből jön. Az a keresztény politikus, aki úgy él, nem pedig az, aki úgy beszél. Az utóbbi ugyanolyan számító szófacsaró népbolondító, mint a farizeusok, akiktől óvta tanítványait a Megváltó. Máté 23. fejezetében olvassuk: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. (…) Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. (…) Ti vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. (…) Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.”
Húsvét van. Ideje dönteni. Aki nem képes a hitet, a hitvallást és vele az őszinte bűnbánatot választani, e világban messzire, magasra juthat. Aki visszaél a kereszténységgel, az is magasra juthat – de a végén nem a Názáreti fogja elítélni, hanem a tőle hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon.