A Tungsram után egy másik magyar cég, a Rába is nehéz helyzetbe került

A Tungsram után egy másik magyar cég, a Rába is nehéz helyzetbe került


A járműiparban tapasztalható válságos közeg súlyosbodását tükrözik a győri Rába Csoport első negyedéves eredményei is. 2022 első negyedévében a Csoport szintű árbevétel 17 százalékos növekedést realizált az előző év azonos időszakához képest, azonban az extrém módon megugró energia-költségoldali tételek hatására az üzemi eredmény 484 millió forintos veszteséget ért el

- számol be a Rába Csoport veszteséges működéséről a Piac és Profit.

A lap értékelése szerint az idei év legnehezebb feladata a negatív hatások kezelése, ami mellett a társaság folytatja beruházási terveit és a gyártási folyamatok modernizációját. 2022 első negyedévében a Rába célpiacain különböző trendek voltak megfigyelhetők.

Míg az európai tehergépjárművek és a globális mezőgazdasági járműgyártás tekintetében kitart a korábbi gazdasági aktivitás, ami jelentős mértékben hozzájárult a Csoport árbevételének növekedéséhez, addig a személyautó szegmenst jelentősebben súlytó ellátási zavarok eredményeként visszaesés volt megfigyelhető.
A változatlanul nehezen előre látható folyamatokkal jellemezhető gazdasági környezetben a Rába, csoport szinten összességében 13 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el az első negyedévben, azonban EBITDA szintű eredménye csupán 137 millió forint nyereséget tett ki, ami mind hatékonyságát, mind tömegét tekintve jelentős pozíció romlást mutat. Az egy részvényre jutó saját tőke értéke 1.530 Ft/részvény szintet ért el.

Az Alfahír is beszámolt korábban a másik patinás magyar cégnél, a Tungsramnál kialakult helyzetről. A Tungsram ugyanis kénytelen volt csődvédelmet kérni, miután a Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, az Eximbank Zrt. inkasszót nyújtott be a számláira.

Stratégiai partner: Csődvédelmet kért a Tungsram

Csődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira; a társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni - közölte a cég szerdán az MTI-vel. A Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, az Eximbank Zrt.