Rosenfeld Mátyás néven látta meg a napvilágot egy szegény zsidó terménykereskedő tizenkét gyermeke közül hatodikként, apja 1903-ban magyarosított Rákosira. A budapesti Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán tanult, majd Hamburgban és Londonban volt ösztöndíjas. A Szociáldemokrata Pártba 1910-ben lépett be, egy évvel később a Galilei Kör titkára lett.
A Tanácsköztársaság idejét edződött
Az első világháború orosz frontján 1915-ben fogságba esett, s egy távol-keleti fogolytáborban raboskodott. Innen 1918-ban megszökött, áprilisban sikerült hazajutnia. Az év végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), emiatt 1919 elején letartóztatták. A KMP 1919. március 21-én egyesült a szociáldemokrata párttal, és kikiáltották Tanácsköztársaságot, melynek száz napja alatt Rákosi termelési népbiztos, az utolsó időszakban a rendfenntartó szerepet betöltő Vörös Őrség parancsnoka volt. A kommün bukása után Ausztriába menekült.
Innen egy gyújtó hangú beszéde miatt kiutasították, ezután a Komintern titkáraként dolgozott Nyugat-Európában. 1924-ben illegális munkára hazatért, de lebukott. 1925-ben lázadás miatt nyolc és fél év börtönre ítélték, az utolsó szó jogán elmondott beszéde külföldön is nagy feltűnést keltett. Az 1930-tól a szegedi Csillag börtönben raboskodó Rákosit szabadulása előtt egy újabb perben - a Kommünben játszott, addig nem tárgyalt szerepe miatt - életfogytiglani börtönre ítélték. A legismertebb magyar kommunistának számító Rákosit 1940. október végén - a szabadságharc 1849-es leverésekor az oroszok által zsákmányolt honvédzászlókért cserébe - kiengedték Moszkvába. A Szovjetunióban hősként fogadták, a november 7-i felvonuláson a Vörös téren ott állhatott a tribünön.
A Sztálin politikai irányvonalát mindig hűen követő Rákosi az emigráns magyar párt vezetője lett, ekkoriban vette el a jakut nemzetiségű Fenya Kornyilovát. 1945. január 30-án érkezett haza a moszkvai útmutatásokkal felvértezve, s gyorsan újjászervezte a kommunista pártot, amelynek főtitkára lett. Kezdetben az együttműködést hangoztatta a többi párttal, de az 1945-ös választások elsöprő kisgazda sikere rádöbbentette, hogy a nép nem kér a kommunistákból, a proletárdiktatúrából. Ettől kezdve - a megszálló szovjet hadsereggel és a kommunista befolyás alatt álló titkosrendőrséggel a háta mögött - miniszterelnök-helyettesként, államminiszterként "szalámi-taktikájával" szeletelte fel a konkurens pártokat. Politikai ellenfelei börtönbe kerültek vagy száműzetésbe kényszerültek, a leszámolást segítették a többi pártba beépített "kriptokommunisták" is.
Totális kommunista elnyomást épített ki
A kommunista párt 1947-ben az elcsalt kékcédulás parlamenti választásokon jutott a hatalomátvétel közelébe. A "fordulat évében", 1948-ban felszámolták a többpártrendszert, a szociáldemokratákat beolvasztották. A hatalom az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) főtitkáraként Rákosi kezében összpontosult, aki szovjet mintára alakította át az országot. Az erőszakos iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a teljes államosítás után az életszínvonal nem érte el a háború előtti szintet sem, újra be kellett vezetni a jegyrendszert, de panaszszó nem hangozhatott el. A totális elnyomás legfőbb támasza a rettegett politikai rendőrség volt, megtörték az egyházakat, "osztályellenségnek" bélyegzett emberek tízezreit telepítették ki, százezrek kerültek bíróság elé, egymilliónál több büntetőeljárás indult. Az 1949-es Rajk-perrel (amelyről Rákosi azt mondta: "Sok álmatlan éjszakámba került, míg a végrehajtás terve alakot öltött") beindult a koncepciós perek sorozata, amelyekkel pártbeli riválisaitól szabadult meg.
Sztálin halála mindent megváltoztatott
Az 1952 augusztusától a miniszterelnöki tisztséget is betöltő Rákosi hatalma csúcsán állt. Alakja körül személyi kultusz épült ki, legszívesebben "népünk bölcs vezérének" és "Sztálin legjobb magyar tanítványának " hívatta magát, hatvanadik születésnapját fényes külsőségek közepette ünnepelték. Helyzete 1953 tavaszán, Sztálin halála után meggyengült, szovjet elvtársai Moszkvába rendelték, önkritikára kényszerült, a kormányfői posztot át kellett engednie Nagy Imrének. Az "új szakasz" politikáját minden eszközzel igyekezett gátolni, tapasztalt intrikusként a hatalmi harcokban meggyengítette, majd 1955-ben félreállította Nagy Imrét, akinek helyére Rákosi bizalmasa, Hegedűs András került.
Hatalma 1956 februárjában áldozott le végleg, amikor a szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov az SZKP XX. kongresszusán leleplezte Sztálin bűneit. Idehaza is felmerült a felelősség kérdése a törvénysértésekért, amit Rákosi Péter Gáborra, az ÁVH vezetőjére és Farkas Mihály honvédelmi miniszterre igyekezett hárítani. Sikertelenül: 1956. július 18-án az MDP Központi Vezetősége szovjet utasításra minden tisztségétől megfosztotta, és "gyógykezelésre" a Szovjetunióba küldték.
Az 1956-os forradalom után megpróbált hazatérni, de erre nem kapott engedélyt. 1957-ben utolsó hazai tisztségeitől is megfosztották, és a távoli Krasznodarba vitték, 1962-ben kizárták az utódpárt Magyar Szocialista Munkáspártból. 1962-től a kirgíziai Tokmakban, 1966-tól Arzamaszban, majd Gorkijban élt. Többször is kérte, hogy hazatérhessen, de a megszabott feltételeket (házi őrizet, a nyilvános megszólalás tilalma) nem volt hajlandó elfogadni. Rákosi Mátyás 1971. február 5-én halt meg, hamvait titokban hozták haza és temették el, urnájának fülkéjét nem jelzi felirat. Visszaemlékezései két kötetben 1997-ben és 2002-ben jelentek meg. A nevével fémjelzett korszakot a közvélekedés a magyar történelem legsötétebb évei közé számítja, magát Rákosit az egyik legellenszenvesebb politikusnak tartják.