A török elnök Észak-Cipruson járt

A török elnök Észak-Cipruson járt

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.

Cipruson jelenleg két nép, két demokratikus rend, két állam létezik. Prioritásunk egy tisztességes, tartós és fenntartható megoldás megteremtése. Tárgyalni kell a kétállami megoldásról a szuverén egyenlőség alapján

– közölte. Aláhúzta emellett, hogy Törökország és Észak-Ciprus többé

nem fogja eltűrni a „diplomáciai játszmákat”

a vitatott földközi-tengeri gázmezők ügyében.

Erdoğant Ersin Tatar, az előző havi észak-ciprusi elnökválasztás nyertese fogadta. Az új államfő megválasztását török kollégája üdvözölte, mondván, az „új korszak” kezdetét jelenti.

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Törökország jelenleg mintegy 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke- és országegyesítési tárgyalások legutóbb 2017 nyarán szakadtak meg.

(MTI)