Rendszerszintű korrupció - itt is mindig a kaszinó nyer

Ha kíváncsi arra, hogyan finanszírozható a fideszes holdudvar, Andy Vajna történetén keresztül ez is kiderül.

Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabálytömeg, amiben élünk, véletlenül jött létre. Ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik saját maguk szempontjait - idézte Lázár János minapi kijelentését Hegedűs Lorántné, jobbikos országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
 
Ennek az érdekérvényesítő folyamatnak lehetünk szemtanúi 2013-tól kezdődően, amikor útjára indult Andy Vajna személyére (és persze az érdekeltségeibe tartozó offshore cégekre) szabott törvényalkotási sorozat.
 
Hegedűs Lorántné felidézte: a kormánybiztos a legelső jelentős gesztust azzal kapta, hogy a szerencsejáték-törvény módosításával, csak a Las Vegas Casino nyereségéből, 1,6 milliárd forinttal kevesebbet kellett befizetnie a magyar büdzsébe. Ugyanis a játékadóból leírhatta a koncessziós díjat, és csupán ezt azt összeget kapta meg a magyar állam.
 
Ez olyan, mintha a keményen dolgozó kisember levonhatná az SZJA-ból a nyugdíjjárulékot, és csupán a különbözet összegével adózna - érzékeltette a helyzetet a politikus. Ugyanis mind a játékadót, mind pedig a koncessziós díjat be kellett volna fizetnie Andy Vajna cégének, ehelyett ez történt:

1,1 milliárd forint játékadó + 791 millió forint koncessziós díj = 1,9 milliárd forintos állami bevétel, de a fideszes módosító értelmében

1,1 milliárd forint játékadó - 791 millió forint koncessziós díj = 300 millió forintos állami bevétel.

Mára az Andy Vajna által jelentett költségvetési kiesés elérte a 10 milliárd forintot, hiszen idén már 5 kaszinója is van a milliárdos producernek - hangsúlyozta a nemzeti ellenzék képviselője, majd hozzáfűzte: ebből a 10 milliárd forintból gyakorlatilag a köztisztviselői béralap rendezése is megkezdődhetett volna, akár egy általános 10 százalékos fizetésemeléssel egybekötve.
 
Hegedűsné azonban arra is figyelmeztetett: hogy Andy Vajna bevételeiről csak sejtéseink lehetnek, hiszen a tiszta játékbevétel nyomon követése jelenleg egyáltalán nem biztosított. Amíg a tétek és nyeremények megfelelő bizonylatolása hiányzik, addig ez az anomália jelentős összegű játékadó kiesést okozhat az államnak. A legkisebb sarki fűszerest is figyeli a NAV, de Andy Vajna kaszinói még Vida Ildikó hatáskörén is kívülállnak - fűzte hozzá.
 
A jobbikos politikus szerint idén is jelentős nyeremény ütötte már Andy Vajna markát a növekedési adóhitel bevezetésével, hiszen jó pár cége bizonyítottan kedvezményezettje annak.

Azonban a jackpot még csak idén robbant:

A fideszes országgyűlési képviselő, Bánki Erik által benyújtott törvényjavaslat értelmében az online kaszinójáték-piac egyedüli nyertese Andy Vajna lesz (és kis részben persze Szima Gábor). Mint ismeretes, a módosító alapján csak azok kaphatnak online kaszinózásra koncessziót, akik már rendelkeznek kaszinókoncesszióval. Ennek a feltételnek pedig csak két ember felel meg az egész univerzumban: Andy Vajna és Szima Gábor.
 
Hegedűs Lorántné arra a kérdésre várja a választ, hogy vajon miért tesz ekkora gesztusokat a kormányzat Andy Vajna kormánybiztosnak. Talán azért kapta azt kitüntető címet, kormánybiztos, mert biztos, hogy valamit visszafizet a kormánypártok kasszájába?
 
A politikus szerint ezzel egyértelműen tetten érhetjük azt a rendszerbe ültetett korrupciót, amit most már öt esztendeje egyre olajozottabban működtett a Fidesz-kormány, indokolta meg az ellenzéki képviselő Andy Vajna törvények előtti kedvezményezettségét.
 
Mindenesetre ésszerű válasszal nehezen szolgálhatunk, hiszen a kormánybiztos luxemburgi offshore cégekbe menekíti ki vállalkozása összes nyereségét. Senki sem ismeri ezután a pénz további útját.
 
Még egy fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet Hegedűsné: egyetlen ajándékot nem kapott meg még Andy Vajna a kormánytól, ez pedig a Szerencsejáték Zrt. vezér-igazgatói posztja. Nem is értjük a kormány szűkmarkúságát? Miért spórol ezen a Fidesz? - értetlenkedett a politikus, aki viszont hozzátette: valószínűleg ennek a kinevezésnek is eljön majd az ideje.
 
Hegedűsné a kaszinójáték káros társadalmi hatására is rávilágított, hiszen 200 ezer játékfüggő él ma Magyarországon, és ennek az emberi nyomorúságnak lesz a vámszedője Vajna. Felmerült javaslatként, és ezt megfontolásra ajánljuk, hogy időkorláthoz legyen kötve a kaszinójáték, illetve az online elérhetőségét is korlátozni kellene - húzta alá.