Rogán „soha nem találkoztam vele” Antal kalandjai a maffiózókkal

Mára annyi a kínos ügy, hogy összeszámolni is nehéz. Mi azonban megpróbáltuk.

Elmondta azt is, hogy az egyik terasz ügyvezetője, Túrós József rajta keresztül üzent Vizoviczki Lászlónak, amíg a "főnök" nem viszi be a pénzt, addig nem tudnak kinyitni. Ugyanis Rogán csak Vizoviczkivel volt hajlandó találkozni, mást nem fogadott. A „főnök” pedig elég elfoglalt volt, így nem volt ideje azonnal Rogánhoz sietni – derült ki az N1TV felvételéből.

A meglehetősen kellemetlen ügy természetesen nem maradt visszhang nélkül. A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda rögtön közleményben reagált az elhangzottakra:

A Jobbik TV (Sic!) ma megjelent videója egy arctalan hazugság. A videón szereplő névtelen, arctalan személy egyetlen szava sem felel meg a valóságnak. Az ügyben a mai napon azonnali hatállyal feljelentést tettünk. Minden olyan sajtóorgánummal szemben, aki ezt az arctalan hazugságot leközli, jogi eljárást fogunk eszközölni.

Érdekes módon, maga Vizoviczki László is reagált az elhangzottakra ügyvédjén keresztül. A PestiSrácok.hu portálnak küldött közleményében azt írja:

Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke.

Tehát akkor Rogán Antal és Vizoviczki László egybehangzó állításuk szerint soha nem találkoztak és nem is ismerik egymást. A 444.hu által készített cikksorozat azonban mást sejtet. Kitértek többek között arra is, hogy a diszkópápa birodalma sok szálon kötődött az V. kerületi önkormányzathoz. A laphoz eljutott beszámolók szerint lefizették a jegyzőt, Rónaszéki Lászlót, aki évekig dolgozott Rogánnak is. A 444 továbbá úgy tudja, hogy Vizoviczki élettársának Szebellédi István, Rogán kerületének könyvvizsgálója segített volna külföldre menekíteni a Vizoviczki-vagyon egy részét.

Rogán Antal körül az elmúlt időben egymás után pattannak ki a korrupciógyanús botrányok. A volt V. kerületi polgármester, Juhász Péter, belvárosi önkormányzati képviselővel folytatott kardcsörtéje után robbant a Portik-bomba. Történt, hogy Rogán Antal pert indított Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő, az Együtt párt társelnöke ellen, mert az azt írta róla, hogy egy bűnöző. A tárgyaláson erre Juhász beidéztette tanúnak Portikot, hogy alátámassza: Rogán szerinte tényleg bűnöző.

Az ex-maffiózó tanú, akit a TEK tucatnyi kommandósa vitt be a bíróság épületébe, többek között arról beszélt, hogy Rogán Antalnak egy belvárosi Fidesz-irodában tízmillió forintnyi eurót adott egy zacskóban, valamint kiépült üzlet volt, hogy az V. kerület polgármestere áron alul értékesít ezen körnek önkormányzati ingatlanokat, amiket aztán busás haszonnal eladhatnak.

Meglepő módon a Miniszterelnöki Kabinetiroda azonnal reagált erre az állításra is. Mint írták:

Rogán Antal soha, sehol nem találkozott Portik Tamással, se házibulin, se máshol.

Ebből a közleményből időközben a „házibulit” mint helyszínt ki lehet húzni nagyjából. Ugyanis előkerült egy felvétel, amin Portik Tamás látható, a háttérben pedig ott mosolyog Rogán Antal is.

Bármilyen hihetetlen, a Miniszterelnöki Kabinetirodának erre is volt magyarázata:

A fotó nem bizonyít semmit, mert Rogán sok nyilvános eseményen vesz részt, ahol bárki a közelébe férkőzhet. A felvétel egyelőre még önmagában legfeljebb az a tényt bizonyítja, hogy volt olyan esemény, valószínűleg valamelyik belvárosi mulatóban, melyen mindketten ott voltak.

Lázár: nincs szükségünk azokra, akik kínos ügyeket hagynak hátra

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Figyelőnek adott interjújában kitért a kínos emberekre is:

Minden kormány lehetőségeket teremt. Van, aki tud élni a lehetőséggel, van aki nem tud élni a lehetőséggel, és van, aki visszaél a lehetőséggel. Nekünk nincs szükségünk arra, azokra, akik semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra, ártva ezzel hazájuknak és a közösségünknek.

Az interjúban ugyan nem nevez meg senkit név szerint, de egy másik cikkből az derül ki, hogy Habony és Vajna ügyeire gondolhatott. A kérdés már csak az, hogy mára a sok százezres Louis Vuitton táskájától megszabadult, a vagyonnyilatkozatát többször is módosítani kényszerülő, kínos ügyeket szállító Rogán Antal mikor kerül be ebbe az illusztris társaságba?