Az észak-kínai Kanszu tartomány egyik régi településén, Zhelaizhai-ban különös kinézetű emberek élnek mind a mai napig. Sok közöttük a világos hajú és kék szemű férfi és nő. Egy nemrégen elvégzett genetikai vizsgálat alapján ismert, hogy a helybéliek majdnem kétharmada kaukázusi eredetű.
A kínai területen élt római legionáriusokról szóló elméletet először Homer Dubs, oxfordi professzor tette közzé az 1950es években, amelyet Maurizio Bettini, a Siena Egyetemről megkritizált, azt állítatva, hogy ez csak egy tündérmese. A kínaiak most régészeti feltárást fontolgatnak, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valóban élhettek-e ott római legionáriusok. Dubs elmélete alapján ugyanis a római légiósok a Kr. e. 1. században telepedtek le a Selyemút keleti szakaszán, a mai Kanszu-tartományban, úgy, hogy egy nagy csatából menekültek meg.
Az a bizonyos csata a carrhae-i ütközet lehetett, Kr. e. 53-ból, ahol Crassus római légiói érzékeny vereséget szenvedtek Szürene pártus hadvezértől. Még magát Crassust is megölték. A 10 ezer fős pártus lovas csapat könnyedén legyőzte a 40 ezres gyalogos légiókat. A csata a mai Harran mellett történt, a mai Törökországban. Elvileg ezeknek a katonáknak kellett volna eljutni a Sárga-folyó nyugati partvidékére, ami legalább 5000 kilométeres utat jelentett. Az akkori szállítási körülmények miatt nem biztos, hogy sokan eljutottak volna oda, főleg úgy, hogy az út ellenséges, pártus területen vezetett át, azt követően pedig szkíta eredetű szakák és hunok között kellett volna áthaladni. A katonák biztosan nem tudtak volna maguktól eljutni élve Kanszu-tartományba, legfeljebb rabszolgaként kerülhetett volna oda. Nem biztos azonban, hogy valakinek érdeke volt a zsákmányolt katonákat olyan messzire utaztatni, amikor a Földközi-tengeri rabszolgapiacon jó pénzen eladhatták őket.
A genetikai jelentés azonban arról szól, hogy kaukázusi jellegű népek laktak ott, a rómaiak pedig közismerten nem ezek közé tartoztak. Más kutatók a hunok utódjait látják ezekben az emberekben, akik az ókorban benépesítették a mai Kína északi területeit és hosszú időn keresztül – ezen belül a Kr. e. 2-1. században - harcoltak a Han-dinasztiával éppen Kanszu-tartomány birtoklásért. Éppen a közeli Csingling-hegyet is ők nevezték el Tengeri-hegynek. A hunok között szép számmal voltak europidok, főleg a birodalom nyugati területein. Ez a korabeli ábrázolásokból is kitűnik. Ráadásul náluk bizonyított a kaukázusi térséggel való kapcsolatuk, hiszen jó részük eljutott oda, így nem csoda, hogy hasonló genetikai mintát találtak az egyébként több ezer kilométerre lévő vidékeken.
Kr. e. 36-ban a kínaiak és a hunok között harc dúlt, ennek esett áldozatul Csicsi, északi hun sanjü is, aki idegen terepen, városban vállalt küzdelmet a kínaiakkal, nem pedig terepen. A kínaiak megemlítették, hogy „halpikkely formájú” törzset fogtak el, amely leírásban a római kort kutatók a légiósok teknőc alakulatát látták, holott ez egyértelműen a hunok különleges bőrpáncéljaira utalt, amit magukon viseltek, hogy megvédje őket a nyílvesszőktől és a kardcsapásoktól egyaránt.