Röszkei balhé, dízelbotrány, Toroczkai ütős videóval sokkolta a liberálisokat

Szeptember volt, már búcsúzott a nyártól a világ, mi pedig migránsokról írtunk minden éjen át.

Véget ért a nyár, az első perctől kezdve egyértelmű volt azonban, hogy az ősz meghatározó témája is a bevándorlás lesz. Erről beszélt mindenki a munkában, a gyárban, a családi vasárnapi ebédeken és persze a parlamentben is. Mi pedig tettük a dolgunkat, néha megpróbáltunk kitörni a bevándorlás témájának börtönéből, de ez nem sokakat érdekelt. Azért apróbb sikerek akadtak szeptemberben. Akit érdekelnek a korábbi hónapok itt olvashatja őket: januárfebruármárciusáprilismájusjúnius, augusztus. Az év bűnügyeiről pedig ITT olvashat összefoglalót.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=N_kjGldkAdE]

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc nem okozott csalódást, megpróbált némi politikai tőkét kovácsolni a menekültválságból. Ütős PR akcióba kezdett és úgy döntött, befogad egy-egy éjszakára néhány menekült családot. Teljesen véletlenül, a virtuális cipőpucolója, Grécy Zsolt is a lakásukban volt ekkor és kedves kis képeket posztolt erről az önzetlen jócselekedetről a párt Facebook-oldalára.

Csak a románokat oda-vissza

Az év talán legfontosabb mérkőzését szeptember 4-én játszotta a magyar labdarúgó válogatott hazai pályán, a románok ellen.  Az EB selejtező végül meglehetősen gyenge mérkőzést hozott, és gólnélküli döntetlennel zárult, a balhé azonban nem maradt el. A Népligetnél ünneplésre készülő szurkolókat vízágyúval is könnygázzal oszlatták a rendőrök.

Újpest – Ferencváros rangadó is volt

A két ősi rivális szeptember 12-én mérte össze erejét a Szusza Ferenc stadionban. Az Újpest már a harmadik percben vezetést szerzett, de Böde Dániel két góljával végül a zöld fehérek fordítani tudtak. A fővárosi rangadót így a Ferencváros nyerte 2-1-re.

A dánok is bekeményítettek menekült fronton

Nem szerettek volna Dániában is olyan jeleneteket látni, mint Budapesten, a Keleti pályaudvaron, ezért inkább gyorsan le is zárták a határaikat. Emellett megnyirbálták a menekülteknek járó szociális juttatásokat, a nemzetközi sajtó azonban nem rikácsolt olyan hangosan ebben az esetben.

Kelet-Ukrajnában elesett magyar fiút vittek haza szülőfalujába

Miközben idehaza dübörgött a migrációs válság, addig Donyeckben továbbra is kemény harcok dúltak. Szeptember elején egy 37 éves kárpátaljai magyar fiú halálhírét vitte a postás Fancsikára. Lőrinc Sándor még január 25-én tűnt el, a hozzátartozók abban reménykedtek, hogy fogságba esett a katona, de végül DNS vizsgálatokkal azonosították a holtestét. Szülőfalújában az út mentén emberek százai, fiatalok és idősebbek, férfiak, nők és gyerekek térden állva fejezték ki kegyeletüket és gyászukat.

Még egy bőrt lehúzni a menekült témáról

Gyurcsány szeptember közepén ismét akcióba vetette magát és csatasorba hívta a DK nyugdíjas alakulatait. Feri élőláncot szervezett a parlament köré így szolidaritást vállalva a menekültekkel.

Amikor Röszkére figyelt az egész világ

Szeptember 15-én Magyarország lezárta a magyar – szerb határt, és ekkor léptek életbe az illegális határátlépésre vonatkozó megszigorított jogszabályok is. Több ezer menekült torlódott fel a határ szerb oldalán. Türelmetlenné vált migránsok végül megrohamozták az átkelőt, kövekkel és üvegekkel dobálták a magyar rendőröket, akik vízágyúval válaszoltak. Az összecsapások képei hamar bejárták a világot. Az ügyben még az ENSZ főtitkára, Ban Kimun is gyorsan elítélte hazánkat.

Kollégáink pár órára a két ország között senkiföldjén ragadtak

Toroczkai videóval üzent a migránsoknak

A menekültválság eszkalálódásával egyre többször került be a hazai és nemzetközi hírekbe a migrációval különös mértékben sújtott Ásotthalom és annak polgármestere, a HVIM alapítója Toroczkai László.  A település első embere egy angol felirattal is ellátott videóval üzent az illegális bevándorlóknak. A rövid felvétel hamar bejárta a világot, volt is nagy jajveszékelés a liberális médiumokban.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=fgJRjy2Xc0c]

László Petra és egy terrorista gyanús fociedző esete

László Petrát sem kell bizonyára bemutatni az olvasóinknak. Az N1TV azonnal kirúgott operatőre a röszkei balhénál rúgott bele pár menekültbe. A sajnálatos esetből a média hatalmas botrányt csinált. Oszama al Abd al Mohsen volt az egyik állítólagos áldozat, azért csak az, mert egy másik videofelvételből kiderült, hogy hozzá pont nem ért László Petra. A férfit szolidaritás jeleként gyorsan fel is karolták, fociedző lett Spanyolországban, lakást, autót is kapott. Arról azonban már nem nagyon számoltak be a nagy hírportálok, hogy a férfi a szíriai kurd Demokrata Unió Pártja szerint egy közönséges terrorista.

Volkswagen, dízelbotrány és ami mögötte van

 Ki ne hallott volna a Volkswagen-botrányról? Mint ismert, a németországi központú, multinacionális autógyár-óriást az Egyesült Államok környezetvédelmi hatósága, az EPA buktatta le, amikor nyilvánosságra hozta, a Volkswagen olyan szoftvert telepített a dízelüzemű járgányaiba, amelyek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályok. A csalás lelepleződött, sok milliárdot bukik majd a német multi.  De közben azért elkezdett körvonalazódni, hogy miért is pont most kellett kirobbantani a botrányt.

A megjött a 300 ezredik migráns

Szeptember végén egy nagyon örömteli pillanat részesei lehettek országunk lakosai. A 2015-ös évben megérkezett Magyarországra a 300 ezredik migráns. Ünnepségről vagy köszöntésről nem érkezett hír. Így azt sem tudhatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc esetleg megvendégelte-e a szerencsést. Bár, ha így tett volna arról azért csak dobott volna a Facebookra egy posztot.